Szórakozás

Budapesten tiltják, Szegeden bevált a beerbike

Budapesten tiltják, Szegeden bevált a beerbike

2018. június 25., hétfő
Budapesten tiltják, Szegeden bevált a beerbike

Szegeden 5 évvel ezelőtt jelent meg először a beerbike, azaz a sörbicikli. A hétköznapinak nem nevezhető jármű lényege, hogy 10-12 ember közösen tekerhet és sörözhet egy időben miközben egy élmény dús városnézésben van részük. Budapest egyes kerületeiből a kulturálatlanság miatt kitiltották, Szegeden viszont virág korát éli a sörbicikli.

„Külföldön már évekkel ezelőtt elterjedtek voltak a beerbike-ok, de Szegeden még nagy piaci rés tátongott ezen a téren. Először Pestről akartam hozatni egyet, de nem találtam olyat, amelyik elnyerte volna a tetszésemet, ezért úgy döntöttem, hogy készítek egy sajátot. Mivel kerékpáros vállalkozásom van, így könnyebben összetudtam hozni, de azért így is beletelt egy évbe mire elkészült az első. Azóta már készítettünk 7 darabot, melyből hatot eladtunk” - mesélte büszkén Szakál Attila, a szegedi beerbike tulajdonosa. Attila elmondta, megtérülő befektetésről van szó, ugyanis minden korosztály számára is kellemes szórakozást nyújt a sörbicikli. „Volt már rá példa, hogy 60 éves születésnapi bulira bérelték ki, de leggyakrabban legénybúcsúkra vagy céges összetartásokra szokták igénybe venni a beerbike-ot. Más városokból is megszoktak keresni, olyankor trailerrel elszállítjuk az adott helyszínre a járgányt és a megrendelő szerinti útvonalon közlekedtetjük. 10-12 ember számára egy remek csapat összefogó programot jelenthet” – mondta.

Szakál Attila rendszeresen szállítja a beerbike-ját más városokba is.

Budapest VI. és VII. kerületében is betiltották

a beerbike-okat, ugyanis a nagy zajongás miatt a kulturálatlan szórakozás szinonimájává vált a sörbiciklizés a fővárosban. Szakál Attila azonban gondoskodik arról, hogy a napfényvárosában ilyesmi ne fordulhasson elő. "Nem szeretnék abba a csapdába esni, amibe a pestiek, ezért a kulturált szórakozás érdekében ragaszkodom bizonyos alapszabályokhoz. Például nem lehet csak úgy le és fel ugrálni menet közben, de az ordenáré kiabálás is tilalom alatt áll. A sofőröket mindig én választom ki, és van egy bevett útvonal, amelyen közlekedik a beerbike – igaz, ezt különkérés esetén lehet módosítani. Ha sikerül ezeket a szabályokat betartani, akkor mindenki jól jár, hiszen nekem se kell szégyenkezem a vállalkozásom miatt és a vendégek is egy különleges élménnyel lesznek gazdagabbak" – fejtette ki álláspontját Attila, majd hozzátette, hogy a csendrendelet nem érinti beerbike-ot. „Szerencsére engem nem érint a csendrendelet, mivel este 10 órára már végezni szoktam. A járgány egyébként alkalmas esti vezetésre is, mivel van rajta a KRESZ szabályainak megfelelő világítás, ugyanakkor nem szeretnék éjszakába nyúló partikat szervezni” – zárta gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.