Levendula Napokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ahol koncertekkel, előadásokkal, gyerekműsorokkal, zenés-verses irodalmi játékkal, növénybemutatókkal és -vásárral, kézműves termékekkel és gasztronómiai ínyencségekkel várják az érdeklődőket.
Németh Anikó, az egyetemi füvészkert igazgatója közölte, hogy az arborétum gyógynövény- és fűszerkertjében tízféle levendulát csodálhatnak meg a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig. Kifejezetten arra törekszenek, hogy mindig új, a vendégek számára is jól megkülönböztethető fajokat szerezzenek be. A füvészkert és az egyetem kulturális irodája által immár ötödik alkalommal megszervezett fesztivál résztvevői a fűszerkerti szépségeket csak megcsodálhatják, a növényárudákból azonban haza is vihetnek levendulatöveket, valamint más egzotikus és évelő növényeket. Termesztők és kézművesek portékáiból is válogathatnak az érdeklődők: lesz többek között levendulás szappan, szörp, illatos párnák, ajándéktárgyak, természetes alapanyagú kozmetikumok és élelmiszerek. A kétnapos rendezvényen minden korosztály számára színvonalas színházi előadásokkal, koncertekkel, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal és méhészeti bemutatóval várják a levendula szerelmeseit és az érdeklődőket. Szó lesz a levendula és más fűszer- és gyógynövények jótékony hatásairól, a vendégek kóstolhatnak levendulás édességeket és italokat, készíthetnek ajándéktárgyakat. A hétvégén fellépnek többek között a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a Benedekfi és a Szondi testvérek, koncertet ad Csemer Boglárka Boggie, Váczi Eszter és a Terebes zenekar. Emellett lesz bolgár táncház, valamint kiállítás Ale Ildikó festőművész alkotásaiból. A gyerekeket a Grimm-busz színház és a Haramia együttes zenés meséi szórakoztatják.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.