Sport

Újratervezik a szegedi vízilabdát

Újratervezik a szegedi vízilabdát

2018. május 25., péntek
Újratervezik a szegedi vízilabdát

Egyelőre még sok a kérdőjel a Contitech Szeged Diapolo jövőjét illetően, egy dolog azonban biztos: a csapat jövőre az OB I/B-ben indul, miután idén győzelem nélkül kiesett az első osztályból. A klub ügyvezetőjével – a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval – Molnár Tamással beszélgettünk a csapat körül kialakult helyzetről, a jövőt illető tervekről, valamint az állandósult forráshiány esetleges megoldásáról.

„Az elmúlt 5-10 év volt a legsikeresebb időszak a szegedi vízilabda életében, hiszen 2009-ben megnyertük a LEN-kupát, háromszor voltunk magyar kupagyőztesek, ötször bronzérmet szereztünk az OB I-ben és bemutatkozhattunk a BL-ben is. Ugyanakkor megvolt az árnyoldala is az aranykorszaknak, tudniillik egy top klubnál komoly fejtörést okoz az utánpótlás kérdése, mivel képtelenség fiatal játékosokat kellő számban beépíteni egy válogatottakkal teletűzdelt csapatba. Mi is ebbe a csapdába estünk, nem tudtunk megfelelő perspektívát nyújtani a fiataljaink számára, ezért miután elhagyták a csapatot a kimagasló játékosaink, csak rutintalan ifistákkal tudtuk őket pótolni.” – sorolta a kiesés okait Molnár, majd hozzátette, az egyetem vonzerejét kihasználva igyekeznek a jövőben több fiatal játékost magukhoz csábítani.

Ki tudja mikor lesz ismét OB I-es vízilabda meccs Szegeden. (Fotó: Kovács Ferenc)

„Amióta az eszemet tudom, az egyetem nagyon jó partnere a szegedi sportnak. A jövőben azon leszünk, hogy helyi kötődésű sikeréhes fiatalokból, valamint itt tanuló egyetemistákból olyan csapatot építsünk, amely hosszú távra meghatározhatja a szegedi vízilabda arculatát. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ilyen lehangoló szezont követően mennyi időbe telik mire újból első osztályú csapat lesz Szegeden.” Az ügyvezető szerint ez akár már jövőre is bekövetkezhet, igaz könnyen lehet, hogy nem lenne a feljutásból sikertörténet. „Amikor legutóbb 1999-ben kiesett a Szeged, akkor a következő évben egyből sikerült visszajutnia az OB I-be.

Jelenleg kevés olyan csapat van a másodosztályban, amely komolyan kacérkodik a feljutás gondolatával, így akár már jövőre is visszajuthatunk az élvonalba. Ugyanakkor az első osztályú szereplés többszörösébe kerül az OB I/B-snek, így könnyen előfordulhat, hogyha sikerülne is visszakerülnünk a legjobbak közé, azt követően ismét osztályváltásra kényszerülnénk. Először meg kell teremteni azokat az anyagi körülményeket, amelyek biztosítanák azt, hogy 3–4 éven belül Szegeden ismét egy stabil OB I-es csapat legyen.” – mondta.

Molnár Tamás szerint komoly forráshiány van a szegedi póló körül, ugyanakkor abban bíznak, hogy az új uszodával több szponzort csábíthatnak majd Szegedre. „Folyamatosan tárgyalunk befektetőkkel, de egyenlőre még nem találtunk olyan embert, aki szívesen áldozna pénzt a szegedi vízilabdára.” – avatott be minket a klub ügyvezetője. A csapat élén személyi változás lesz, ugyanis Varga Péter vezetőedző távozik a csapattól, és egy szegedi kötődésű tréner érkezik helyére- a nevét egyelőre nem akarta elárulni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.