Írjon nekünk

Gazdaság

Piacmustra 2. rész: A piac összehozza az idegeneket az Olajbányász téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Piacmustránk második részében az Olajbányász téren jártunk, ahol megismertük a kis piacok legnagyobb előnyét.

Cikksorozatunk első részében a Mars téri piacon néztünk szét, ahol a nyüzsgés-forgás mellett az árusok többsége leginkább a vásárlókkal volt elfoglalva. Igaz a Mars tér mérete és forgalma miatt nem is csoda, hogy nem igazán marad idejük csevegni egymással.

Nem így van ez a Tarjáni piaccal, amit a többség úgy ismer, mint Olajbányász téri piac, hiszen ott helyezkedik el. Annak egyébként, hogy a mai napon kevesebb vásárló járt a téren, az az oka, hogy nem az úgy nevezett nagy piaci nap volt, ami általában szombatra esik.

Az árusok unalmukban, amíg meg nem közelíti őket egy-egy vevő jó hangulatban, egymással beszélgetve és ismerkedve töltik, mint József és János, akik csak ma reggel találkoztak először, mégis úgy érzik, hogy még a jövőben is összefutnak majd.

Lehet, hogy ez egy barátság kezdete.

József a saját kertjében termesztett gyönyörű piros epreket árul, amiknek kilója 1 200 Ft.

Bár az asztaloknak itt is, mint ahogy a Mars téren is, van bérleti díja, de József úgy véli a 450 Ft-os díj egy fél asztalért, illetve a 900 egy egész asztalért megéri. Egész pontosan ő a következőt mondta:

„Hát most otthon rohadjon meg az eper?” – célozva ezzel arra, hogy ha van is bérleti díja az asztaloknak, még mindig jobb így árusítani, mintha kárba veszne a finom termése.

A közvetlenül mellette álló Jánostól virágokat vehetünk. Ahogyan megtudtuk tőle, ő egész közel lakik a Tarjáni piachoz, alig pár száz méterre van a kertje, ahol a virágok nőnek. Szálanként 120 Ft-ért árulja a bazsarózsáit, amiknek biztosan minden hölgy örül bármikor.

A piacnak még szintén a szabadtéri részén, József és János mellett található Feri, aki a családi vállalkozásukban készített sajtokat és friss házi tejet árul.

Hűtőládákban áll a házitej és a sajtkülönlegességek.

A csütörtökönként és szombatonként árusító Ferencnél 1 700 Ft-ba kerül egy kiló sajt, így egy guriga körülbelül 5-600 Ft, amik között nem csak füstölt és natúr található, de még egyéb ízesítésekben is találhatunk nála különböző sajtokat. Annak érdekében, hogy termékei ne romoljanak meg, hatalmas hűtőládákban tárolja őket, de nem árt igyekeznünk, ha venni szeretnénk belőlük, ugyanis elmondása szerint 2 óra alatt elszokták őket kapkodni.

Mónika résztulajdonosként is beáll a pultba.

A piac apró belső terében húspultokat is találhatunk. Mónikánál 2 naponta cserélődnek a húsok, amik közül a legkelendőbb a csirkemell, amiből találhatunk csontosat 1010 Ft-ért, és filézettet, valamivel drágábbért, 1330 Ft-ért.

Piacozás közben természetesen itt is megreggelizhetünk, ráadásul még viszonylag olcsón is, ugyanis a sima lángos 230, a tejfölös 280, sajtos pedig 340 Ft, mégis a piac legnagyobb erényének azt tartjuk, hogy az emberek barátságosak és közvetlenek.

Kommentek

Hírzóna

Csökkent a benzin és a gázolaj ára is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kettő, illetve három forinttal.

Tovább olvasom

Gazdaság

Márki-Zay hitelt kért, de nem kapott

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 1,244 milliárd forintos hitelfelvételét kezdeményezte Márki-Zay Péter.

Tovább olvasom

Hírzóna

A közgazdasági szakma nem nőtt fel az új kihívásokhoz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szakértő szerint a közgazdasági szakma nem nőtt fel ahhoz, hogy a válságoktól terhes világot jól írja le.

Tovább olvasom

Aktuál