Közélet

Megújították együttműködésüket a megyei katasztrófavédők és a zsaruk

Megújították együttműködésüket a megyei katasztrófavédők és a zsaruk

2018. május 30., szerda
Megújították együttműködésüket a megyei katasztrófavédők és a zsaruk

A már korábban megkötött egyezményt bővítették ki a felek, kiemelt cél a káresetek hatékony felszámolása és megelőzése.

Ünnepélyes keretek között május 30-án írták alá az érintett felek azt az együttműködési megállapodást, amely a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság között jött létre. A megyei rendőrkapitányság nevében Dr. Piros Attila r. dandártábornok látta el kézjegyével a dokumentumot, a megyei igazgatóság képviseletében pedig Szatmári Imre tű. dandártábornok, megyei igazgató írta alá a kétoldalú megállapodást.

Hivatalos formába öntött együttműködés már 2008 óta él a két megyei szervezet között, a mai aláírással a felek kibővítették és megerősítették korábbi együttműködési szándékukat. A rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai számos alkalommal közösen vesznek részt a káresetek felszámolásában, a két szakterület összehangolt, egymást támogató munkája minden alkalommal eredményesnek bizonyult.

A most aláírt együttműködési megállapodás pontjai kitérnek például személyi állományt érintő felkészítésekre, vagy a közösen végzett helyszíni ellenőrzésekre. A felek több között megállapodtak abban is, hogy az egyes szakterületek munkatársai rendszeres konzultációkon vesznek részt, ismereteiket, tapasztalataikat egymásnak, átadják, szakmai kiadványaikat megküldik egymásnak, s a kölcsönös érdeklődésre számot tartó szakterületeken közös kutatómunkát végeznek, a prevenció területén együtt dolgoznak. A megállapodás május 31-én lép érvénybe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.