Írjon nekünk

Kultúra

Félmeztelen fiatalok versenyeztek a pünkösdi király címért

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Régi hagyományokat és népszokásokat elevenítettek fel az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Ügyességi vetélkedők és látványos versenyek is szerepeltek a programban.

Először az ópusztaszeri általános iskolások pünkösdölőjét nézhették meg a Nemzeti park skanzenjében az érdeklődők. A rövid műsorban a gyerekek a Búj-búj zöld ág dalocskára játszottak, majd bemutatták, hogy régebben hogyan választottak pünkösdi királyt és királynőt.

Fotó: Kovács Ferenc

Műsorukat pünkösdjárás követte, amit a valódi pünkösdi királyéri címért versenybe szálló fiatalok vezettek fel, és amiben igazi falusi mulatós hangulatot teremtett a Rozsdamaró zenekar magyar nótákkal és az Üllési Fonó Táncegyüttes.

Fotó: Kovács Ferenc

A felvonulás egyenesen a verseny helyszínére vezette a tömeget. A park legnagyobb rétjén lovaskocsik, teknők, és szalagokkal díszített botok között kellett lovagolniuk a férfiúknak, akik mind pünkösdi királyok szerettek volna lenni.

A verseny nem egyszerű lovaglásból áll. A versenyzőknek, amellett, hogy ügyesnek kell lenniük, ha győzni akarnak elengedhetetlen a gyorsaság, és az is, hogy a ismerjék a lovaikat. Az egyik versenyzőnél, aki végül nem ért el dobogós helyezést, valószínűleg ez utóbbinak szenvedett hiányában, ugyanis Varga Soma lova, Menyhért, igencsak makacs egy jószág volt. Menyhért inkább a saját feje után akart menni, nem pedig arra, ahova gazdája szerette volna.

Bár ő nem Menyhért és lovasa, de láthatjuk a képen, hogy nem volt egyszerű feladata a fiúknak. Fotó: Kovács Ferenc

A versenyszámoknak egész sorát kellett teljesíteniük a fiúknak. Először zászlót kellett egy kosárba hajítaniuk, majd a maghatározott pályaútvonalat követve egy fokossal butykosokat kellett felkapniuk és teknőbe dobniuk. Ezt követően még súlyos zsákokat is dobáltak, majd egy színes szalagot fűztek egy fiatal lány hajába, végül pedig, a pálya egyik végéből a másikba vágtattak.

A versenyt végül a tavalyi győztes, Dömös András nyerte meg Kósza nevű lovával. Ezzel Ópusztaszer és a verseny történelmében ő lett az első címvédő pünkösdi király, a versenyt mégsem a rutinja miatt nyerte meg, hanem azért, mert profin tudta lovát kezelni.

Fotó: Kovács Ferenc

„A pálya a tavalyihoz képest elég sokat változott, a lovakat is megzavarta a sok tereptárgy.”

András szerint a feszültséget a lovak is megérzik, ezért lehettek a verseny elején picit nyugtalanok, de végül a fiúknak sikerült megnyugtatni az állatokat.

A pünkösdi királyi címről érdemes tudni, hogy régebben olyan előnyökkel járt, hogy a verseny nyertese egy évig ingyen ihatott a kocsmákban és a bálokon. András ehhez hozzáfűzte, hogy nagyon örülne neki, ha a hagyomány ezen része még most is élne, de sajnos manapság a népszokás eme részét már nem követjük.

Hírzóna

Online is élvezhetjük a szegedi komolyzenészek koncertjeit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több lehetőség közül válogathatunk.

Tovább olvasom

Hírzóna

Gergely Ágnes kapta a Tiszatáj-díjat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

XX. századi szerzőként a holokauszt, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője.

Tovább olvasom

Hírzóna

Meghosszabbították a szegedi táblaképfestészeti biennálé jelentkezési határidejét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A nívós seregszemlére április 19-ig adhatják be alkotásaikat a művészek.

Tovább olvasom

Aktuál