Sport

Hazugságvizsgálaton is meg kell felelniük a testépítőknek – lehet ilyen is egy testépítő verseny

Hazugságvizsgálaton is meg kell felelniük a testépítőknek – lehet ilyen is egy testépítő verseny

2018. május 27., vasárnap
Hazugságvizsgálaton is meg kell felelniük a testépítőknek – lehet ilyen is egy testépítő verseny

Sikeresen szerepeltek a szegedi testépítők Pécsen az INBA Natural 2018 GP-n. A versenyzőket felkészítő személyi edzők által betekintést nyertünk a kulisszák mögé, és megtudtuk, hogy hogyan is zajlik le egy testépítő verseny.

„A Natural szövetség versenyein a 75-80 kilós emberek vannak előtérben és nem a 110-120 kilósak, mint a legtöbb hasonló megmérettetésen. A 120 kiló körüli versenyzők gyakran használnak szteroidokat illetve mindenféle növekedési hormon serkentő szereket, hogy az izmaikat a kívánt szintre fejlesszék. Rengeteg olyan versenyzőről hallottunk már, akik komoly egészségügyi károsodást szenvedtek azért, mert mindenáron kupákat akartak nyerni. A Natural szövetség azzal a céllal jött létre, hogy megpróbálja a testépítő versenyek valódi szépségét prezentálni a közönség felé, éppen ezért kizárólag természetes úton felépített izomzatú emberek indulhatnak a versenyein” – avatott be minket Hajdú Gábor, majd elmondta, hogy a testépítők azért használnak barnítót a versenyeken, mert a színpadon a reflektorok olyan erősen világítanak, hogy anélkül teljesen eltűnnének az ember kontúrjai.

A hatfős döntőkben van lehetőség a szabad pózolásra, ahol a versenyzők kihangsúlyozhatják a legfejlettebb izomcsoportjaikat.

Az INBA Natural versenyeken rendszerint végeznek hazugságvizsgálatot, hogy kiszűrjék az olyan indulókat, akik meg nem engedett szereket használnak. A körülbelül 40 perces vizsgálatnak az első három helyezettet, valamint a nagyon kimagasló versenyzőket szokták alávetni.

Jól teljesítettek a szegediek

„Ez egyszerre volt országos és nemzetközi megmérettetés is, amelyen 160-170 versenyző indult, 27 különböző kategóriában. Szerencsére sok szegedi testépítő indult el a versenyen, közülük kimagasló eredményt ért el Höhn József, aki megnyerte az 50 fölötti Master kategóriát, valamint Egedi József is dobogóra állhatott – ő bronzérmes lett a 40 feletti kategóriában. A nőknél Juhász Erzsébet hatodik lett, míg Kollár Andrea nem jutott be a döntőbe, ugyanakkor megsüvegelendő teljesítményt produkált, ugyanis 14 hét alatt 10 kiló fölötti súlyfeleslegtől szabadult meg a verseny előtt" – összegezte a verseny eredményeit Szabó Gábor személyi edző, aki szerint bárkiből lehet versenyző, ugyanis volt rá precedens, hogy valaki 105 kilósan jelentkezett nála, ma meg már 72 kilósan indul a Natural megmérettetéseken.

Kollár Andrea a versenyre készülve 14 hét alatt több mint tíz kiló súlyfelesleget adott le.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.