Írjon nekünk

ARC

Csilla több mint 3 évtizede személyes tanúja a születés csodájának – Titkok a szülőszobából

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kocsisaliz.jpg

Megjelent:

A Születés Hete 2018 programsorozata május harmadikán nyitotta meg kapuit Szegeden. Ennek kapcsán kerestük fel Kerekesné Juhász Csillát az SZTE ÁOK – Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szülésznőjét, akinek óvó kezei ezreket indítottak el az élet útján. 

Nem múlt el húsz éves, de már céltudatosan ezt a hivatást választotta. Csilla elmesélte, minden álma az volt, hogy szülésznő legyen.

„A nyolcvanas években nem ilyen módszerrel és rendszerben mentek a szülések, nagyon poroszos, kicsit embertelen volt. Zárt volt a szülőszoba, nem lehetett hozzátartozót sem behozni. Gyakorlatilag mi voltunk a hozzátartozó és a segítő ember is.”

– hozzátette, manapság sokkal humánusabbá, emberközpontivá váltak a körülmények. „Sok kismama úgy érkezik meg a kórházba, hogy nem tudja megfogalmazni, mit is szeretne, mire vágyna igazán, csak beesik a szülőszobába, mert fájdalma vagy problémája van a terhességgel kapcsolatban”- így ezen a téren is fontos szerepe van a szülésznőnek. „Mindenkinek el szoktam mondani, hogy ha valaki megszült és kísérem ki a szülőszobából a gyerekágyas osztályra és azt mondja, hogy igen, fájdalmas volt, de nem vettétek el a következő gyerektől sem a kedvemet, akkor tudom, hogy nyert ügyünk van. Mi ezért dolgozunk minden nap!” – mesélte széles mosollyal az arcán. „A szülőszoba száma ismert, fel lehet minket bármikor hívni, akár éjszaka is” – tette hozzá.

Névjegy
Kerekesné Juhász Csilla 1965. szeptember 11.-én született, Borsod megyében. Mindenképp szülésznő szeretett volna lenni, így az iskolai tanulmányait céltudatosan Szegeden végezte 1985-ben. A férjével ugyanitt ismerkedett meg, két lányuk született, ezért végérvényesen is a városban maradt. A nyolcvanas években közel 3500 szülésnél vett részt, akkoriban nagyon soknak számított, ez a szám mostanra a felére csökkent. Azóta nem számolja.

Egy orvost egy életre választunk, míg egy szülésznőt csak a legfontosabb alkalomra

A szegedi intézetben viszont van rá mód, hogy szülésznőt is lehet választani. „ Az egész úgy alakult ki, hogy volt egy asszony, aki többedszer nálam szült, a szüléseknél pedig szerette volna, hogy én legyek vele. Mígnem az akkori professzor engedélyezte, hogy bemehessek egy-két vajúdóhoz, ettől kezdve ez rendszerré vált. Szinte barátnőként keresett fel engem. A napokban is volt egy szülésem, a koraszülés határán. Amikor először találkoztam ezzel a kismamával nagyon félt a fájdalomtól. Mintha megérezte volna a pici, viharosan megindultak a fájások. Az asszony kérte, hogy az anyukája legyen bent vele, de olyan robbanásszerűen történt a szülés, hogy végül nem tudtuk őt beengedni. Úgy éreztem, jobb lesz így, hogy csak ketten vagyunk, mi és a doktor úr. Miután megszületett a pici, bejött a kismama anyukája és mondta, hogy be szerettet volna jönni. A lánya erre annyit mondott, hogy olyan jó volt, hogy így voltunk és odabent én voltam az anyukája. Ezek a legnagyobb dolgok, amiket kaphatunk. Elmondhatatlan kapcsolat, erős szálak kötődnek a vajúdók és köztünk” – ez tartja a szülésznőket igazán a pályán szerinte.

'Nem akarjuk elvenni az anyák kedvét a következő szüléstől'
Csilla még nem hallott férfi kollégáról, aki ezt a pályát választotta, de dúláról már igen. Nem összetévesztendő a szülész és a szülésznői szakma. A szülész az orvos, aki lebonyolítja a születést, míg a szülésznő a közvetlen segítője.

Az apukák elfelejtenek enni és elájulnak a szülőszobában

Sehol nincs az egészségügyben még egy olyan hely ahol egyszerre két emberre is vigyáznia kell egy orvosnak. Nagy koncentráció, összpontosítás szükséges ehhez a munkához. Minden jelre figyelnie kell, hisz a szülésznő jelenti a problémákat az orvos felé. Sőt, nem csak a vajúdóra és a magzatra kell összpontosítania, de a kísérő személyre is. Csilla hozzátette, többször segítenie kellett apukákat helyre rázni, mert a több órás vajúdás közben elfelejtettek enni és elájultak. „Volt rá példa, hogy megszületett a kisbaba, az apuka válláról hirtelen leszakadt a sok gond és elájult. Úgy beverte a fejét, hogy át kellett szállíttatni koponya CT-re. Szerencsére nem lett komoly baja, vissza is tért, de bevallotta, a több óra alatt nem evett semmit.” – idézte fel. Az intézet erre is felkészült, tudnak teát, kekszet, pirítóst adni a várakozó rokonoknak, ha szükséges.

Generációk születnek a segítségével

Csilla elmesélte, van egy anyuka, akinek három lánya is nála jött világra. Mígnem öt évvel ezelőtt felkeresték őt, a középső lány szeretné, ha ő lenne a szülésznője. „Ez döbbenet, mikor ott van az ember egy kisbaba születésénél, majd évekkel később találkozik egy felnőtt nővel és szintén az ő keze alatt két kisfiút szül” – osztotta meg a szülésznő élményeit.

„Nézd, ő volt az a néni, aki segített neked megszületni!”

– hallja néha, mikor sétál az utcán.

“Úgy megyek a műszakba, hogy soha nem félek semmitől”

A szülésznő hiszi, hogy meg lehet a bajt előzni, csak az apró jelekre kell odafigyelni. Ennek ellenére a 32 év alatt sajnos vele is történt olyan eset, amitől napokig nem tudott elaludni, annyira felzaklatta őt. Amióta azonban ő is édesanya lett, szociálisan sokkal érzékenyebbé vált. „Egy állapotos nő balesetben elvesztette két gyermekét. A szénné égett autóban kereste őket úgy, hogy ott a magzat a hasában, akire vigyáznia kell” – számolt be az elképesztő esetről. Ezeket a történeteket egy egészséges lelkű embernek fel kell tudnia dolgozni, de ebben a kollégái és a családja is nagy segítséggel vannak. Csilla mindig úgy lép be a klinika ajtaján, hogy leteszi a terheit, hogy csak a kismamákkal tudjon foglalkozni.

Kommentek

ARC

Egy cseppnyi Toszkána a Mátyás téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kocsisaliz.jpg

Megjelent:

Hunyadi Anna egy éve nyitotta meg a Szia nevű mobil kávézóját az alsóvárosi Mátyás téren.

Tovább olvasom

ARC

Londonból járt haza edzést tartani a SZOTE kupagyőztes trénere

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kocsisaliz.jpg

Megjelent:

Beke Krisztián, a szegedi orvostanhallgatók csapatának edzője nyolc héten keresztül ingázott London és Szeged között azért, hogy megfelelően felkészítse együttesét a rangos tornára.

Tovább olvasom

ARC

Magyar sziget Berlinben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kocsisaliz.jpg

Megjelent:

Baksa László, egykori szegedi vízilabdakapus négy éve magyar termékeket forgalmazó boltot nyitott Berlinben.

Tovább olvasom

Aktuál