Írjon nekünk

Közélet

Emberölésre felbujtással gyanúsítják Gyárfás Tamást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Emberölésre felbujtással gyanúsítják Gyárfás Tamás médiavállalkozót, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedd délután a Gyárfás Tamás előállítására vonatkozó MTI-megkeresésre “A megalapozott gyanú: felbujtás” című közleményben reagált.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost, akinek gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van – írták.

A KR NNI Gy. Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja – tették hozzá. Emlékeztettek: 2017. október 31. óta folytatják a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében.

A PestiSrácok kedden honlapján azt írta: Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia “vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét”, Fenyő Jánost. A portál szerint  “kőkemény bizonyítékok”, köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában. Ezen az – Energol-vezér által készített, tizennégy éves – felvételen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetése hallható – írta a PestiSrácok.

A Fenyő-gyilkosság helyszíne

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt kedden közölte honlapján, hogy a rendőrség tovább folytatja a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása.
Mint felidézték: az eljárás során a nyomozó hatóság március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki a jogerős szabadságvesztését töltő 50 éves P. Tamás magyar állampolgárt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 19-én hozta meg másodfokú határozatát, amellyel lényegében helybenhagyta a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében a korábbi elsőfokú ítéletet, így jogerőre emelkedett Jozef Rohác életfogytiglani és Portik Tamás 13 éves szabadságvesztés büntetése.

Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként kapott 13 évet, mert ő adta az utasítást Jozef Rohácnak Boros József megölésére. A Fenyő-gyilkosság megbízójára az eljárás során nem derült fény, abban az ügyben Portikot nem vádolták meg.

 

Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Jó reggelt, Szeged! – Nem reklámozza az önkormányzat a támogatást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Így telt a szerda Szegeden.

Tovább olvasom

Közélet

Ügyesen titkolja az önkormányzat, hogy miből újítják fel az utakat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

4,6 milliárd uniós támogatásból folynak a munkálatok.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újabb akciót hirdettek a szegedi cicamentők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete is részt vesz szombaton a Rókusi Családi Napon.

Tovább olvasom

Aktuál