Sport

Visszatérne a győztes útra a SZEOL

Visszatérne a győztes útra a SZEOL

2018. március 29., csütörtök
Visszatérne a győztes útra a SZEOL

Siha Zsolt együttese nagypénteken, a Szentlőrinc ellen javítaná a múlt heti Hódmezővásárhelyi kisiklását.

Egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség, ez a SZEOL SC eddigi tavaszi mérlege. Ezen sorminta alapján, pénteken győzni fog a szegedi gárda. Ahhoz, hogy ez a valóságban is így legyen a Siha-legénységnek azt a Szentlőrincet kellene hazai pályán két vállra fektetni, akitől az ősz folyamán a szezonbeli első vereségét szenvedte el a Tisza-parti csapat. A Baranya megyei együttes a szezon során már bizonyította, hogy képes idegenben is bravúros eredményt elérni, ugyanis az egyik élcsapat - nevezetesen a Dunaújváros - otthonában értékes pontot (2-2) szereztek, ugyanakkor képes váratlan vereségekbe is beleszaladni, mint azt tették hazai környezetben a Makó (1-2) ellen. Ennek a rapszodikus teljesítménynek köszönhetően a Szentlőrinc jelenleg csak a nyolcadik a tabellán. Reméljük, hogy az ünnepi hétvége egy szegedi sikerrel kezdődik majd. A szegediek egyik alapembere -Kéri Tamás- szerint, a csapat már rendezte a sorokat a múlt heti peches vereséget követően, és sikeréhesen vágnak neki a pénteki összecsapásnak

Kéri Tamás szerint, a csapat már túltette magát a HFC elleni vereségen.

Nagyon fájó volt a Vásárhely elleni vereség, hiszen a meccs képe alapján győzelmet érdemeltünk volna. Azóta már kielemeztük, és átbeszéltük a múlt heti hibáinkat, levontuk a tanulságokat és már teljes erőbedobással a Szentlőrinc ellen készülünk!

A csapatunk játéka változott az őszi szezonhoz képest. Sokkal támadóbb szellemben játszunk, több helyzetet alakítunk ki, és ha ezeket sikerül gólokra váltani a jövőben, akkor sokkal eredményesebbek leszünk, mint a szezon első felében. Úgy érzem, ha mindenki fegyelmezetten teszi majd a dolgát pénteken, akkor győztesen fogjuk el hagyni a pályát!

" – fogalmazott Kéri

A mérkőzésről a szegedma.hu élő szöveges tudósítással jelentkezik majd.

NB III Közép csoport, 21. forduló:

SZEOL SC – Szentlőrinc SE, Péntek 16:00  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.