Hírzóna

Gazembereket ítéltek el Szegeden

Gazembereket ítéltek el Szegeden

2018. március 29., csütörtök
Gazembereket ítéltek el Szegeden

Jogerősen tizenegy év fegyház-, illetve hét év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a három férfit, akik 2014-ben raboltak ki egy kecskeméti üzletembert.

A táblabíróság rablás és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek az első- és másodrendű vádlottat és egyaránt tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte őket, harmadik társuk hét év börtönt kapott. A sértett 2014. április 1-jén este egy kecskeméti pénzváltóban 20500 eurót vásárolt, mert másnap Németországba utazott volna. A pénzváltótól kilépve közelben parkoló autójához ment, ekkor látták meg a vádlottak. A sértett az eurót táskájába tette, amit kocsija hátsó ülésére rakott, majd elindult kecskeméti üzletébe. A vádlottak követték a járművet.

A sértett a bolthoz érve leállt, bement az üzletbe, a táskát bennhagyta a kocsiban, mert az a sötétített üvegen keresztül nem volt látható. Ezután két vádlott a parkoló autóhoz ment, egyikük kiszúrta a kocsi gumiját, másikuk könyökkel betörte a hátsó üveget, és kivette a táskát. A sértett a történteket észrevéve üldözni kezdte a két férfit, akik beugrottak az őket járó motorú autóval váró harmadik társuk járművébe.

A sértett is odaért a kocsihoz, belekapaszkodott, és a közben elindított autó 30-40 méteren keresztül húzta őt a földön, A sértett még az autóba kapaszkodott, amikor a harmadrendű vádlott a kocsit egy, az utca bal oldalán parkoló jármű felé kormányozta. A sértett attól félve, hogy nekiütközik a kocsinak, elengedte a vádlottak autóját, és arccal a földre zuhant, a rablók pedig elhajtottak. Az vádlottak Kunszentmiklósra mentek, ahol a pénzt egymás között egyenlő részben szétosztották. Az üzletember a rablás során más sérülések mellett nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Döntésével a táblabíróság súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által a vádlottakra kiszabott kilenc-kilenc, illetve hatéves büntetést. Az ítélet indoklása során Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró kifejtette, tekintettel az elkövetett cselekmény súlyára, a vádlottak társadalomra veszélyességére a törvényszék büntetése eltúlzottan enyhe volt az 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekményekért.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.