Hírzóna

Fidelitas: A nőverő Juhász Péter távozzon a közéletből

Fidelitas: A nőverő Juhász Péter távozzon a közéletből

2018. március 6., kedd
Fidelitas: A nőverő Juhász Péter távozzon a közéletből

A Fidelitas felszólította Juhász Pétert, az Együtt elnökét, hogy ne induljon a választáson, hanem távozzon a közéletből, mivel magánéletével méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen.

Párkányi Eszter, a Fidelitas szóvivője kedden, az Együtt budapesti irodája előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott,az ellenzéki politikust "már korábbi drogügyei" is alkalmatlanná teszik az emberek képviseletére, ugyanis jogerősen kétszer ítélték el kábítószerrel visszaélés miatt.

"A gyermekei előtt drogot fogyasztó Juhász azonban ennél még messzebb ment: fizikailag bántalmazta élettársát, gyermekei anyját" - jelentette ki a szóvivő. Elmondta, a II.-III. kerületi bíróság nyilvánosságra került peranyaga szerint az Együtt elnöke 2016 karácsonyán bántalmazta, begyógyszerezte volt élettársát. A jegyzőkönyvben az is szerepel, hogy a politikus kiskorú gyermekei előtt drogozott - tette hozzá.

Párkányi Eszter a Bors és a TV2 birtokába került dokumentumokra hivatkozva kijelentette, "Juhász Péter éveken át terrorizálta a családját, három gyermekének édesanyját pedig bezárta, szabad mozgásában korlátozta, és megütötte".

A Fidesz ifjúsági szervezetének szóvivője megjegyezte, Juhász Péter ezeket az állításokat tagadta, ugyanakkor az Indexnek elismerte, volt dulakodás köztük, és nem zárható ki, hogy sérülést okozott volt élettársának. Bocsánatkérés helyett azonban egy Facebook-bejegyzésben ismét meggyalázta egykori élettársát, hogy magát állíthassa be áldozatnak - mondta, majd felháborítónak nevezte, hogy "egy ilyen ember" a választópolgárok bizalmát kéri.

Párkányi Eszter arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy hozzájuk hasonlóan határolódjanak el Juhász Pétertől. "Jó érzésű ember nem vállalhat közösséget egy olyan emberrel, aki kezet emel egy nőre, pláne a gyermekei édesanyjára" - mondta. Hozzátette, az ellenzéki pártok elhatárolódásának elmaradása azt jelentené, hogy szerintük következmények nélkül lehet nőket bántalmazni.A

Fidelitas sajtótájékoztatóját a helyszínen hallgatta végig Juhász Péter is, aki az ott megjelent újságíróknak hazugságnak nevezte az elhangzottakat, és elmondta, naponta zajlanak azok a perek, amelyekben a "Fidesz hazug propagandája" miatt kér és kap kártérítést.

Hangsúlyozta, a bíróságon megegyezett volt élettársával, gyermekei jól vannak, magánéletéről pedig nem kíván továbbiakat mondani.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.