Írjon nekünk

Hírzóna

Hangfelvétel van arról, ahogy Botka László átveszi a szatyorban hozott milliókat?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Lapunk úgy tudja, újabb vallomásokra lehet számítani a szocialistáknak fizetett kenőpénzekkel kapcsolatban. Sőt! Informátorunk szerint “megdöbbentő hangfelvételeket” fognak nyilvánosságra hozni hamarosan.

Mint megírtuk, összesen 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy ingatlan üzletet Pécsen. Botka hozta a projektet, Toller simítgatta helyben az ügyeket és közösen intézkedtek a Gazdasági Minisztériumban – derült ki egy bírósági vallomásból. Mindezeket lapunknak az ügy elsőrendű vádlottja személyesen is megerősítette a Fővárosi Törvényszéken. (A férfi hétfőn hivatalosan, írásban is beadta a vallomását.)

Az üzletember azt mondta, a milliárdos építési buliban a kenőpénzeket személyesen vették át a politikusok. A befektető magyar partnere maga is reklámszatyorban hordta a pénzt a MSZP-s politikusoknak, Botka Lászlónak például egyszer 50 millió forintot.

Aki lemaradt volna erről a történetről, illetve kíváncsi az utána kiderült többi részletre is, az IDE KATTINTSON.

Most úgy értesült lapunk, újabb vallomásokra lehet számítani a szocialistáknak fizetett kenőpénzekkel kapcsolatban. Sőt! Informátorunk szerint “megdöbbentő hangfelvételeket” fognak nyilvánosságra hozni hamarosan.

Botka László korábban határozottan cáfolta a férfi állításait. A polgármester azt mondta, az üzletember minden mondata szemenszedett hazugság.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Felszámolóbiztost vesztegetett meg egy algyői cégvezető

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

17,5 millió forintot fizetett.

Tovább olvasom

Hírzóna

Regisztráltathatjuk a bicajunkat a szegedi zsaruknál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A BikeSafe program keretében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén is lesz Ezer Lámpás Éjszakája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Május 25-én van a Nemzetközi Eltűnt Gyerekek Világnapja. Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg az eltűnt gyerekek felkutatása érdekében életre hívott Ezer Lámpás Éjszakája kampányt, május 27-én vasárnap az ország 10 városában. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál