Írjon nekünk

Gazdaság

3 ezer milliárdot költünk utakra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A kormány 3 ezer milliárd forintot költ útépítésre és fejlesztésre, annak érdekében, hogy a régióban Magyarország legyen a legversenyképesebb.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit.

A hódmezővásárhelyi elkerülőút végcsomópontjánál épült kopáncsi körhíd terheléses próbája alkalmából tartott sajtótájékoztatón az útépítési program kiemelt célterületének nevezte a miniszter dél-alföldi régiót.

A kormány célja, hogy a 2020-as évek elejére Szegedet és Debrecent négysávos út kösse össze.

Emellett megemlítette, hogy a Kecskemét-Békéscsaba autóút építése is zajlik.

Lázár az egyik legfontosabb feladatnak nevezte a megyei jogú városok bekötését az autópálya-hálózatba. Mint mondta, ez a munka minden településnél elkezdődött. Azt is kifejtette, a közútfejlesztési program másik célkitűzése, hogy az autópályák elérjék az országhatárt, ezek a beruházások is elindultak.

Magyarország legnagyobb – mintegy 300 milliárd forintos – közúti beruházása, a Kassa-Miskolc autópálya építésére kiírt közbeszerzési eljárás is zajlik már.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester közölte, a tervek szerint március 29-én átadják a forgalomnak a 47-es út 12,7 kilométeres hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát. Az útépítés a város számára kiemelkedően fontos beruházás, hiszen naponta mintegy 18-20 ezer gépjármű halad át a településen, a 47-es főút belvárosi szakaszán keresztül. Az elkerülő út tehermentesíti a város központját, és megóvja a hódmezővásárhelyieket a környezet- és zajszennyezéstől.

Folyik az elkerülő úton a szalagkorlátok építése, az útburkolati jelek felfestése, a közlekedési táblák kihelyezése. A 12,7 kilométeres elkerülőút kétszer egy sávon épült meg, de a technikai feltételek adottak a kétszer kétsávos bővítésre.

Fotó: MTI

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Önálló hulladékgazdálkodási rendszert hoznak létre 18 csongrádi településen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A 2020 végére megvalósuló, 2,5 milliárd forintos összköltségű beruházás mintegy 35 ezer embert érint.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nagyon gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A kiírás megjelenésétől a beadási határidő lejártáig körülbelül hatvan nap telik el.

Tovább olvasom

Hírzóna

Emelt a Mol, drágábban kocsikázhatunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Négy forinttal emelkedett a benzin, nyolccal a gázolaj ára.

Tovább olvasom

Aktuál