Közélet

Folytatódik a Póráz két végén

Folytatódik a Póráz két végén

2018. január 18., csütörtök
Folytatódik a Póráz két végén

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete 2018-ban is folytatja a Póráz két végén című szakmai programját. A már harmadik éve működő projekt sok olyan nehéz helyzetben élő állattartó családnak segített, akiknek a kutyájuk problémás, de sajnos nincs anyagi fedezetük arra, hogy kutyaiskolába vigyék kedvencüket.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, sokszor keresik fel a szervezetet kérdésekkel és tanácsokkal, hogy mit tegyenek például akkor, ha a nemrég örökbe fogadott kutyusuk sétáltatás közben nagyon húzza a pórázt, nem figyel a hívó és tiltó szavakra, vagy éppen megugatja a kerékpárosokat. Sajnos volt már arra is példa – tette hozzá az elnök –, hogy valaki azért akarta menhelyre adni kedvencét, mert éjszakánként ugatott. Balogh Ernő kifejtette, a Póráz két végén program célja, hogy elméleti és gyakorlati, szakmai tudást és információkat adjanak át azoknak a gazdiknak, akik valamilyen okból nem tudják kedvencüket kutyaiskolába vinni. A többi között az is cél, hogy a problémás ebekkel ne rögtön a menhelyre szaladjanak vissza az újdonsült gazdik, hanem próbálják meg kezelni az adott problémát egy kis segítséggel. A szervezet vezetője kiemelte, tavasszal több gyakorlati előadást is tartanak Hódmezővásárhelyen, de addig is bárki keresheti az egyesületet telefonon vagy valamilyen internetes csatornán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.