Balhé

Diákjának szülhet egy szegedi tanárnő

Diákjának szülhet egy szegedi tanárnő

2018. január 31., szerda
Diákjának szülhet egy szegedi tanárnő

Az asszony ügyét kivizsgálták, és az biztos, hogy valóban volt kapcsolata a fiatal fiúval.

Hihetetlen pletykától hangos egy elit szegedi középiskola tanárija: az a szóbeszéd járja, hogy az egyik tanár az iskola diákjától vár gyermeket – írja a

Bors

. A lap úgy tudja, hogy a rendkívül nívós, országszerte elismert oktatási intézményben már évek óta tanított történelmet az ügy egyik érintettje, a szerelembe esett tanárnő. A cikk szerint a diákjai kedvelték, többeket – köztük az érintett fiatalt is – tanulmányi versenyekre is felkészítette. Az bizonyos, hogy az ügy nem maradt kettejük féltett titka: kipattant, sőt jelentették is. Először az említett iskola indított belső vizsgálatot, majd a tankerület vette át az ügyet. – Teljeskörű és alapos vizsgálatot folytattunk, melynek során bizonyítást nyert az, hogy valóban volt kapcsolat a tanár és diákja között. Azonban a vizsgálat eredményei szerint a történtek már a diák érettségije után estek meg. Mind a belső vizsgálat, mind pedig a tankerületi ugyan erre a végeredményre jutott – mondta el a lapnak az iskola igazgatója. Hozzátette, bár azt tudták, hogy a tanárnő jó viszonyt ápol diákjával, akit két éven keresztül készített fel egy versenyre, de sem ő, sem pedig a tantestület tagjai nem sejtették, hogy viszony lehet köztük. A vizsgálat valóban alapos volt, a fiú szüleivel is beszéltek a kialakult helyzetről.

Fotó: illusztráció

Azt nem tudni, hogy a tanárnőt érte-e bármilyen megrovás az ügyben. Ha mégis érte, a retorzió enyhe lehetett, mert állását nem veszítette el. Az intézményből ment el szülési szabadságra ősztől, nemsokára pedig érkezik a baba. Azt, hogy valóban a diák lenne az apa, nem lehet tudni. A vizsgálat szerint viszonyuk az érettségi után kezdődött. A gyermek fogantatása is feltehetően akkor történt, amikor a fiú már nem volt tagja az iskolának, így ez már nem lehet része a vizsgálatnak sem. A Bors információi szerint a hírek a tantestületet is alaposan megosztották, volt, aki azt mondta, bosszúhadjárat indult a tanárnő vagy éppen az iskola ellen. A portál megkereste a Kliket, akik azt mondták, hozzájuk nem jutott el az ügy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.