Szórakozás

A játékban és a szerelemben is szerencséje van a magyaroknak – Derült ki egy felmérésből

A játékban és a szerelemben is szerencséje van a magyaroknak – Derült ki egy felmérésből

2018. január 16., kedd
A játékban és a szerelemben is szerencséje van a magyaroknak – Derült ki egy felmérésből

A magyarok több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi esztendőt, és még többen vannak - tízből kilenc honfitársunk - akik igencsak bizakodóak a 2018-as évvel kapcsolatban.

2017-ben minden ötödik magyar felnőttnek volt emlékezetes pénznyereménye, hét honfitársunk pedig biztosan imáiba foglalja Fortuna nevét nyereménye kapcsán: ők azok a szerencsések, akik tavalyi jackpotjuk révén ma már milliárdosnak mondhatják magukat. A Szerencsejáték Zrt. 2017 év végén 1000 fős reprezentatív felmérést végzett a felnőtt magyar lakosság körében a tavalyi év értékelése, az új évi várakozások és általában a szerencséhez kötődő szokások kapcsán. A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi évet, és még többen vannak azok (10 magyarból kilencen!), akik bizakodva tekintenek 2018-ra. Honfitársaink több mint fele szerencsésnek gondolja magát magán- és szerelmi életében (64 ill. 61 százalék), valamint munkájában (62 százalék). 10 magyarból 8 véli úgy, hogy 2018-ban a pénzügyei terén lenne leginkább szüksége Fortuna kegyére. A kutatás szerint sokan hisznek abban, hogy magunk is tehetünk szerencsénkről: a megkérdezettek csaknem fele egyetért azzal a közmondással, miszerint mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.

A magyarok optimizmusa nem is tűnik alaptalannak, hiszen a kutatásból az is kiderül, saját bevallása szerint minden ötödik magyar felnőttnek volt emlékezetes pénznyereménye 2017-ben.

Legtöbben kaparós sorsjeggyel söpörtek be nyereményt, közülük a játékosok egyharmada nyert tízezer forintnál is nagyobb összeget. A tavalyi év más szempontból is igencsak szerencsésnek bizonyult a hazai játékosok számára, hiszen a három Ötöslottó-, két Hatoslottó milliárdos nyereményen felül minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét vihették el az Eurojackpot-on. Ráadásul a hazai Kenó játékosok egyikét is kegyeibe fogadta Fortuna: ő 2017 végén 1 milliárd forinttal gazdagodott! Lehet, hogy idén épp Ön kerül fel majd a hazai lottómilliárdosok listájára?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.