Közélet

A PC Trade csapata nyerte a Mosolykommandó által meghirdetett idei karitatív versenyt

A PC Trade csapata nyerte a Mosolykommandó által meghirdetett idei karitatív versenyt

2017. december 20., szerda
A PC Trade csapata nyerte a Mosolykommandó által meghirdetett idei karitatív versenyt

Szeged Legkaritatívabb Munkahelyi Csapata címéért indított tartós-élelmiszergyűjtő akciót a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány.

A céljuk volt, hogy a vállalati önkéntességen keresztül felhívják a figyelmet a gyermekéhezésre, és a rászoruló családok helyzetére. Idei felhívásukat a PC Trade Systems „Karitrade” csapata nyerte.

Az év többi részében az alapítvány munkatársai gyermekkórházak részére szerveznek bohócdoktori viziteket, azonban karácsony közeledtével a karitatív programokkal próbálnak segíteni azokon, akik számára a nélkülözés mindennapos dolog. Rendhagyó módon idén a vállalati önkéntesség, vagyis a CSR népszerűsítésén keresztül keresték az adományozókat. A felhívásra csak

Szegedről több, mint 30 munkahelyi csapat jelentkezett, akik között volt kézműves cukrászat, fitnesszterem, szépségszalon és orvosi rendelő is.

Az összegyűjtött adományokat a Mosolykommandó belvárosi irodájában lehetett leadni december 15-én pénteken. -Ez volt az alapítványunk életének eddigi legsikeresebb adománygyűjtő akciója, amelynek keretében több, mint fél tonna tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni 32 szegedi csapattól, alig két hét leforgása alatt. – mondta el Pataki-Fődi Brigitta az alapítvány elnöke. –A versenyünk abszolút győztese a PC Trade Systems Kft. csapata lett, akik egy kisbusznyi tartós-élelmiszerrel érkeztek a mérlegelésre, így elsöprő fölénnyel elnyerték a Mosolykommandó által meghirdetett „2017-es év legkaritatívabb Munkahelyi Csapata” címet.

Az adományokból legalább 80 családnak raktak össze karácsonyi meglepetés csomagokat,

amiket önkéntes csapatunk három nap alatt fog személyesen elvinni rászoruló szegedi, és szeged környéki családok részére. Az egységcsomagokba liszt, olaj, konzervek, tej, cukor, csokoládék, szaloncukrok, lekvárok, és kakaópor is kerülni fog. Az egyik cég felajánlásának köszönhetően a kisgyermekes családok bontatlan csomagolású játékokat, és könyveket is kapnak az élelmiszerek mellé. Az alapítvány garantálja, hogy a befolyt adományokat 100%-ban rászoruló családok részére juttatja el karácsonyig. Az akcióban részt vevő csapatok köszönő oklevelet kapnak az elkövetkezendő napokban a szervezőktől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.