Sport

Labdarúgás: vereséggel távozott Dabasról a Mórahalom

Labdarúgás: vereséggel távozott Dabasról a Mórahalom

2017. november 5., vasárnap
Labdarúgás: vereséggel távozott Dabasról a Mórahalom

A hazaiak simán tartották otthon a három pontot, Pócs Tamás találata csak szépségtapasznak volt jó.

Nem várt könnyű feladat a Mórahalomra az NB III. Közép csoportjának 13. fordulójában, ugyanis a remek formában lévő Dabashoz látogatott. A forduló előtt a tabella ötödik helyén álló Pest megyeiek kezdőjében kapott helyet az a

Dalibor Crkvenjakov

, akit senkinek nem kell bemutatni Mórahalmon, jól emlékezhetünk, tavaly ő lett a homokhátságiak házi gólkirálya. Szűk fél óra játék után el is szomorította volt csapatát, ugyanis az ő találatával szerezte meg a vezetést a Dabas. A félidő vége előtt aztán néhány perccel kérdéses szituációban akasztott meg egy dabasi támadót a vendég védelem, a játékvezető némi habozás után tizenegyest ítélt, amit

Fitos László

gólra is váltott. Két cserével igyekezte feldobni csapata játékát a szünetben a

Vojnic-Zelic Sasa-Magyar György

páros, aminek hamar meg is lett az eredménye,

Pócs Tamás

az ötvenedik percben szépíteni tudott. A 72. percben aztán eldöntötte a Dabas a találkozót. Történt, hogy egy mórahalmi támadás végén szabálytalanul állították meg a vendégeket a dabasiak, a játékvezető viszont nem fújt a sípjába. A vendég játékosok teljesen megálltak, a Dabas viszont megindított egy gyors támadást, aminek a végén

Földes Milán

megszerezte a hazaiak harmadik találatát. Nem sokkal később még

Takács Kornél

is bevette

Krnács

kapuját, beállítva a 4-1-s végeredményt. A Mórahalom ezzel a vereséggel és a Hódmezővásárhely győzelmével visszacsúszott a tabella utolsó előtti helyére, ahonnan nem lesz egyszerű előre lépnie, jövő héten ugyanis a SZEOL-t fogadja Csongrád megyei rangadón.

Labdarúgó NB III. Közép csoport 13. forduló

FC Dabas – Mórahalom VSE 4-1 (2-0)

Dabas, FC Dabas Sporttelep. Vezette: Szabó Levente (Dr. Ambrus Dániel János, Zsákai Milán).

Dabas:

Scheinlinger – Sárközi, Makrai, Fritz, Erdős, Eördögh, Csepregi (Szűcs L., 70’), Földes, Fitos, Csordás (Sándli, 55’), Crkvenjakov (Takács K., 64’).

Vezetőedző:

Kerekes Barna.

Mórahalom:

Krnács – Podonyi (Várda, 74’), Szücs (Lászik – a szünetben), Fodor, Puskás, Magyar, Zsoldos, Busa, Zámbó, Pócs T., Szalma (Hrabovszki – a szünetben).

Vezetőedző:

Vojnic-Zelic Sasa.

Gól:

Crkvenjakov (29’), Fitos (41’ – tizenegyesből), Földes (72’), Takács (79’) ill. Pócs T. (50’).

Sárga lap:

Földes (60’), Erős (82’) ill. Fodor (32’), Pócs T. (45’). Magyar György:

"Ha pici hátszéllel is, de a jobb csapat nyert ma."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.