Sport

Vízilabda: kettőből kettő a szegedi csajok szombati mérlege

Vízilabda: kettőből kettő a szegedi csajok szombati mérlege

2017. október 28., szombat
Vízilabda: kettőből kettő a szegedi csajok szombati mérlege

A Szentest is legyőzte egy góllal az SZTE Taylor&Nash női vízilabda-csapata, ezzel két mérkőzés után is száz százalékos a kupában a szegedi gárda.

A női Magyar Kupában két helyszínen, tíz csapat száll harcba a negyeddöntős helyekért, így a lebonyolítás alapján az ötös csoportokból az első négy helyezett lép tovább – a szegedi együttes a szentesi csoportba került, ahol a házigazda mellett a BVSC-vel, az Egerrel és a Tatabányával kell megvívnia a továbbjutásért.

Molnár Péter

lányai a

Tatabánya elleni győzelemmel rajtoltak

, délután pedig Csongrád megyei derbin a Szentes ellen szálltak medencébe. Ahogy azt várni lehetett, végig kiélezett összecsapást vívtak a felek, rögtön az első másodpercekben megszerezhette volna a vezetést a Szentes,

Hevesi Anita

harcolt ki ugyanis az első támadásnál egy büntetőt,

Rybanska

azonban nem tudta bevenni

Tess Hosking

kapuját. Az első gólt így is a hazaiak szerezték,

Palaro Dias

akcióból volt eredményes.

Rácz Daniella

emberelőnyös találatával gyorsan egyenlített a Szeged, az első játékrészben pedig nem is esett több találat. A második negyedben légiósai tolták meg a Szentes szekerét, Palaro Dias, majd

Niu Gunnan

is bevette a szegedi kaput, amire

Lengyel Dominika

még válaszolni tudott, de a nagyszünetben egy góllal így is a házigazda vezetett. A harmadik játékrészben a Szeged talált be először,

Kádár Ildikó

góljával egalizált Molnár Péter együttese, sőt Lengyel Dominika büntetőjével megfordította a találkozót, s zsinórban három gólt szerezve 4-3-ra átvette a vezetést. A remek napot kifogó szentesi center Palaro Dias azonban ezt nem hagyta annyiban, még ebben a játékrészben kiegyenlített, majd egy gyors gólváltást követően 5-5-s állással vághattak neki a mindent eldöntő negyednek a felek.

Mirshina Anastassiya

találatával a Szentes került lépéselőnybe, ám ezután a szegediek centere,

Nikki-Marie Bell

lépett elő. Előbb egy klasszikus centergóllal kiegyenlített, majd 21 másodperccel a mérkőzés vége előtt a győztes gólt is megszerezte a vendégeknek. A győzelemmel így száz százalékos szombatot zárt az SZNVE a női Magyar Kupában. Holnap 11.30-tól az Eger ellen száll medencébe Molnár Péter csapata, s vághat vissza a bajnokságban, hazai medencében elszenvedett vereségért, majd este nyolctól jön a legnehezebb feladat, a BVSC elleni összecsapás.

Női vízilabda Magyar Kupa

Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash – Hungerit Szentes 7-6 (1-1, 1-2, 3-2, 2-1)

Szentes, vezette: Németh András, Balázs Gergely.

Szeged:

Hosking – Mihály K., Lengyel A. 1, Kádár 1, Rácz 1, Bell 2, Lengyel D. 2. Csere: Árkosy, Pengő, Tóth P.

Vezetőedző:

Molnár Péter.

Szentes:

Lekrinszki – Szabó K. 1, Hevesi, Niu 1, Palaro Dias 3, Mirshina 1, Rybanska. Csere: Brávik, Kudella.

Vezetőedző:

Vidumansky László.

Emberelőny:

2/7 ill. 0/9

Ötméteres:

1/1 ill. 0/1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.