Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Nem kétséges, hogy Brüsszel a menekültek betelepítésén dolgozik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az Európai Parlament jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottságának döntése után senkiben nem lehet kétség, hogy létezik az a terv, amelynek alapján Brüsszel a menekültek betelepítésén dolgozik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A külügyminiszter közölte, olyan döntés született, amely több milliónyi illegális bevándorló előtt nyitja meg az utat Európa felé. Ráadásul egy kötelező, vég nélküli, állandó és felső határ nélküli, kötelező elosztási kvótát akarnak bevezetni – tette hozzá. Szijjártó Péter kijelentette: ezzel a döntéssel Európa biztonságának totális feladása történt, hiszen eddig legalább a szavak szintjén egyetértés volt abban, hogy az illegális és gazdasági bevándorlók, valamint a menekültek között különbséget kell tenni, mostanra viszont ez is megszűnt. Emlékeztetett arra, az elmúlt két évben Európában 27 jelentős terrorcselekmény történt, amelyek 330 halálos áldozatot követeltek, és 1300-an sérültek meg.

“Márpedig ezek a terrorcselekmények közvetlen és szoros összefüggésben állnak az illegális bevándorlással, hiszen az illegális bevándorlás lehetőséget adott a terrorszervezeteknek arra, hogy a harcosaikat (…) elküldjék Európába” – hangsúlyozta. Szijjártó Péter szólt arról is, az uniós tagállamok kormányfői nem engedhetik meg maguknak, hogy elszakadjanak a valóságtól, illetve a választói akarattól; nem csoda, hogy szerte Európában a polgárok egyre nagyobb mértékben utasítják el az illegális bevándorlást.

Tovább olvasom

Gasztro

Íme, ez az Év Tortája idén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Fehércsokoládés piskóta, sáfrányos birs zselé, kekszes-fehércsokoládés ropogós réteg, mogyoró ganache, mandula mousse, tejcsokoládés bevonat. Csak ennyi kell hozzá!

Tovább olvasom

Közélet

Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet – mondja a kormányszóvivő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szerinte a járvány során bebizonyítottuk, hogy bármikor képesek vagyunk összefogni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Az óvodát és a temetőt is felújítják Maroslelén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar falu program pályázati keretéből.

Tovább olvasom

Aktuál