Sport

Röplabda: megszerezte első győzelmét a Szegedi RSE

Röplabda: megszerezte első győzelmét a Szegedi RSE

2017. október 2., hétfő
Röplabda: megszerezte első győzelmét a Szegedi RSE

A női NB II második fordulójában megszerezte első győzelmét a Szegedi RSE. Strezeneczki Gyula csapata három játszmában múlta felül az Érdet.

Szombaton rendezték meg a Szegedi RSE számára a női NB II második fordulóját, ahol az érdi Delta RSE otthonában, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban lépett pályára a szegedi alakulat. A kora délutáni mérkőzésen két újonc csapat mérte össze tudását. A találkozó elején a Szegedi RSE épített ki pár pontos előnyt, majd a szett közepére szépen zárkózott a Delta RSE. A játszma végét a vendégek bírták jobban, így

Molnár Dóráék

kerültek előnybe. Izgalmasan alakult a második játékrész is, ahol több szegedi játékos is lehetőséget kapott. A végjátékra 21-18-as előnnyel érkeztek a hazaiak, de

Vass Violetta

szerváinak is köszönhetően, nagyot küzdve fordítani tudott a Szegedi RSE, és így behúzta a második játékrészt is. A harmadik szettet egyértelműen a Szegedi RSE kezdte jobban,

Fürdök Nóra

vezérletével határozott játékkal nagy előnybe kerültek a vendégek. Becsülettel küzdött a Delta RSE, ismét szépen visszazárkóztak, ekkor azonban jobban koncentrált a Szeged, így 3:0-ás győzelmet arattak idegenben. Ezzel az eredménnyel jelenleg 4 ponttal várja a csapat az október 8-i HÉP-RÖPKE SE elleni rangadót. Az elmúlt szezonban szoros mérkőzéseket játszott egymással a két csapat, így most is egy kiélezett csatára számíthatunk Kecskeméten.

Női röplabda NB II

Delta RSE - Szegedi RSE 0-3 (23-25, 23-25, 19-25)

Szegedi RSE:

Fürdök N., Vass, Kovács-Fiskus, Bokor, Molnár, Baráth. Csere: Borsi (liberó), Cseh, Hűse, Kaszás, Gracza Sóti, Mátyus.

Vezetőedző:

Strezeneczki Gyula Strezeneczki Gyula:

"Az első mérkőzésünk remek hangulatát sikerült megőrizni erre a mérkőzésre is. Mindenki ismét odatette magát, igazi csapatmunka volt ez a győzelem. Voltak persze hibák, de összességében dicséret illeti a csapatomat. Nem ismertem az ellenfelet, hiszen újonc csapatról beszélünk, de mindenképp nyerni szerettünk volna, így örülök a győzelemnek a fiatal érdi csapat ellen."

Fotó: Kocsis Alíz

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.