Listavezetőként az újonchoz utazhat a SZEOL SC szombaton, azonban ennél jóval keményebb feladat vár a szegediekre.
Másodjára is sikerült a javítás a SZEOL SC számára az NB III Közép csoportjában, hiszen a kék-feketék szezonbeli második, Iváncsán elveszített mérkőzésüket követően is nyerni tudtak, csakúgy, ahogy tették azt a két héttel korábban, a Szekszárd elleni vereség után. Az elmúlt fordulóban ismét kapott gól nélkül tudta lehozni és megnyerni a Kozármisleny elleni találkozót Siha Zsolt együttese, amelyre viszont ezúttal az egyik legnehezebb ellenfél vár a tizedik fordulóban. Bár a Tiszakécske újoncként vágott neki ennek a bajnokságnak, az borítékolható volt, hogy Bács megye egyetlen NB-s bajnokságban szereplő együttese komoly játékerőt fog képviselni ebben az osztályban is, amit jól mutat eddigi, kilenc forduló alatt szerzett 17 pontja is. Ugyan a múlt héten megbotlott a Tiszakécske a Dabas otthonában, azonban így is csupán négy pont választja el a két csapatot egymástól a szombati találkozó előtt. Ami külön érdekessé teheti a derbit, az a statisztika, ugyanis míg a SZEOL a legkevesebb gólt kapta ebben a bajnokságban, addig a Tiszakécske talált be a legtöbbször, mi több, minden mérkőzésén szerzett legalább egy gólt – tehát a legjobb védelem próbálja megállítani a legeredményesebb támadósort.
Online
Szombaton 15 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Duna Aszfalt Tiszakécske – SZEOL SC NB III-as találkozóról. Szurkoljon velünk!
“A Közép-csoport csapatai között nagyon kicsi a különbség, ami viszont most különbség lesz az elmúlt két idegenbeli meccsünkhöz képest, hogy NB I-es körülmények között fogunk futballozni. Egy kiváló pályán, várhatóan sok néző előtt léphetünk pályára. Az, hogy ellenfelünk tavaly a megyei I. osztályban játszott, mi pedig az NB II-ben, nem számít. Szakmailag is érdekes, hogy mi fog kisülni a legeredményesebb csapat és a legjobb védelem csatájából. Főleg a körülmények miatt nem egy olyan bajnoki lesz, mint a többi, ilyen mérkőzésekért érdemes elkezdeni edzeni és űzni ezt a sportot. Összességében azonban nem hinném, hogy a szombati meccs bármit is eldöntene, hiszen húsz találkozó még hátravan a bajnokságból” – tekintett a szombati rangadóra Siha Zsolt, a SZEOL edzője.
A SZEOL sérüléssel bajlódó labdarúgói közül Péter Antal várhatóan már bevethető lesz szombaton, Tomisic Stefan pedig hosszú idő után elkezdte a csapattal való közös edzést, azonban játékára még várni kell – Papp Ádám és Benkő Jakab szereplése viszont kérdőjeles a rangadón.
FC Dabas – Duna Aszfalt Tiszakécske 3-1 (1-0)
Tiszakécske: Helesfay, Oláh (Benkó, 52′), Juhász (Bartucz – a szünetben), Tölgyesi, Puskás Z., Polyák, Kirchner, Szabó L., Kardos, Markó (Annus, 81′), Kocsis. Vezetedző: Szabó István.
Gól: Erős (34′), Makrai (57′), Fitos (81′) ill. Benkó (54′).
SZEOL SC – Kozármisleny FC 1 – 0 (1-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 400 néző. Vezette: Antal Péter (Sebestyén László, Molnár Alex).
SZEOL: Prokop – Rácz, Grünvald, Gajág, Lévai, Ondrejó, Buzási, Mihály (Forró, 57′), Kéri, Maksimovic (Bozóki, 90′), Beretka (Göncző, 85′). Edző: Siha Zsolt.
Kozármisleny: Ivancsics – Fiáth, Lantos, Horvát G., Udvardi (Márkvárt – a szünetben), Kocsis A., Müllerlei, Tóth M., Városi, Kiss D., Hleba (Németh Á., 76′). Edző: Kovács Zoltán.
Gól: Buzási (35′).
A bajnokság állása
# | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | SZEOL SC | 9 | 7 | 0 | 2 | 10 | 3 | 7 | 21 |
2. | Dunaújváros | 9 | 6 | 1 | 2 | 16 | 11 | 5 | 19 |
3. | PMFC | 9 | 6 | 0 | 3 | 20 | 11 | 9 | 18 |
4. | Tiszakécske | 9 | 5 | 2 | 2 | 24 | 16 | 8 | 17 |
5. | Iváncsa KSE | 9 | 5 | 1 | 3 | 13 | 14 | -1 | 16 |
6. | Szentlőrinc SE | 9 | 5 | 0 | 4 | 16 | 14 | 2 | 15 |
7. | FC Dabas | 9 | 4 | 3 | 2 | 17 | 11 | 6 | 15 |
8. | Szekszárdi UFC | 9 | 4 | 3 | 2 | 11 | 7 | 4 | 15 |
9. | Paksi FC II. | 9 | 4 | 1 | 4 | 13 | 16 | -3 | 13 |
10. | Budapest Honvéd II. | 9 | 3 | 2 | 4 | 10 | 9 | 1 | 11 |
11. | Rákosmente KSK | 9 | 3 | 2 | 4 | 11 | 13 | -2 | 11 |
12. | Kozármisleny | 9 | 3 | 1 | 5 | 9 | 14 | -5 | 10 |
13. | Mórahalom VSE | 9 | 1 | 3 | 5 | 13 | 17 | -4 | 6 |
14. | Vecsési FC | 9 | 1 | 3 | 5 | 5 | 14 | -9 | 6 |
15. | Hódmezővásárhely | 9 | 0 | 5 | 4 | 8 | 16 | -8 | 5 |
16. | Makó FC | 9 | 0 | 3 | 6 | 6 | 15 | -9 | 3 |
A 10. forduló programja:
október 14., szombat 15.00 Makó – Pécs, Rákosmente KSK – FC Dabas, Tiszakécske – SZEOL SC, Szekszárd – Vecsés, Szentlőrinc – Hódmezővásárhelyi FC. 18.00 Dunaújváros – Mórahalom VSE. október 15., vasárnap 15.00 Kozármisleny – Budapest Honvéd II., Iváncsa – Paksi FC II.