Sport

Kosárlabda: csalóka a ZTE rajtja

Kosárlabda: csalóka a ZTE rajtja

2017. október 6., péntek
Kosárlabda: csalóka a ZTE rajtja

Első hazai mérkőzését játssza a Zalaegerszeg ellen vasárnap a Naturtex-SZTE Szedeák a férfi kosárlabda NB I/A-ban. A zalaiak az első fordulóban hatalmas pofonba szaladtak bele, de Andjelko Mandic szerint ennek nem szabad jelentőséget tulajdonítani.

Remek hangulatú nyílt edzés keretein belül

mutatta be új mezeit

a Naturtex-SZTE Szedeák szerda este. A klub a zöldet lecserélve ezután tradicionális szegedi, kék-fekete színekben játssza majd mérkőzéseit. A hazai mez megmaradt fehérnek egy fekete és egy kék csíkkal kiegészítve, míg az idegenbeli dressz teljesen megújult, kék-fekete csíkos lesz. Ez utóbbi győztesen debütált a játékosokon, ugyanis az újonc DEAC otthonában nyitotta az idei tétmeccsek sorozatát a Mandic-legénység, s aratott 78-66-s győzelmet Debrecenben. Külön pikantériát adott a mérkőzésnek

Ivan Lilov

személye, a bolgár légiós fantasztikusan játszott az előző idényben a Szedeákban, ám nyáron a váltás mellett döntött és elfogadta a DEAC ajánlatát. Helyére az amerikai egyetemi ligából igazolt bedobót a szegedi alakulat

Josh Fortune

személyében, aki a felkészülési időszak alatt győzte meg a stábot. Fortune kilenc ponttal és egy triplával indította szegedi karrierjét a DEAC ellen, a csapat legeredményesebb játékosa

Marko Boltic

volt 20 szerzett pontjával. „Fontos, hogy sikerült győzelemmel nyitni a bajnokságot, s igaz hogy ezt egy újonc ellen tettük meg, de mindig nagyon nehéz egy ilyen csapat ellen idegenben kezdeni” – mondta portálunknak

Andjelko Mandic

vezetőedző a szerdai nyílt tréning előtt. „Nem szabad túlértékelni és lebecsülni sem ezt a sikert, ez még csak az első forduló volt, sok van még hátra. Úgy látom, hogy minden nap fejlődünk, sőt edzésről-edzésre jobbak vagyunk. Azt szeretnénk elérni, hogy amit begyakorolunk hét közben, azt vissza tudják adni a srácok a hétvégén. Debrecenben jól küzdöttünk, éreztem a pozitív energiát a csapaton és a hibákat – amelyek még megvannak – csak ezzel lehet kompenzálni. Igaz, sok dobást rontottunk, de mindig nehéz az első találkozó, amikor már tétre menően kell kosárlabdázunk a hosszú felkészülés után” – tette hozzá a tréner.

Online

Vasárnap 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák – Zalakerámia ZTE KK NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A Zalaegerszegnél aligha így képzelték el a bajnoki rajtot, bár hozzá kell tenni, hogy a nyáron remekül erősítő Kecskemétet fogadta a gárda az első fordulóban. A tavalyi bronzérmes védelme átjáróházként funkcionált a lila-fehérek ellen, támadásban pedig rossz százalékkal értékesítették a mezőnykísérleteket, a félidőben már 20 pont volt a felek közötti különbség, ami a végére 31-re hízott. „Remélem, hogy sokan kijönnek szurkolni nekünk hétvégén, mert az egészen biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A ZTE simán kikapott a Kecskeméttől, de ez egyáltalán nem reális, hogy ekkora különbség alakult ki a csapatok között. A Zalaegerszeg egy nagyon jól összerakott, masszív gárda, bár változott a keretük az előző szezonhoz képest, ami még lehet, hogy itt-ott meglátszik a játékukon, de biztos, hogy jobban fognak játszani, mint az első körben. Nehéz meccs lesz, de természetesen szeretnénk nyerni” – mondta Andjelko Mandic. A szerdai edzést Nenad Sulovic egy kisebb betegség miatt kihagyta szegedi részről, de hétvégén számíthat játékára a vezetőedző.

A legutóbbi egymás elleni bajnokin (2017. február 5.):

Naturtex-SZTE-Szedeák – Zalakerámia-ZTE KK 73 – 86 (20-32, 14-8, 17-13, 13-20)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Cziffra Csaba, Pozsonyi László, Balogh Gyula (Faidt Mihály).

Szedeák:

BOLTIC 15, LILOV 25/15, Bán -, CIRIC 22/3, Révész 6. Csere: Wirth 5/3, Vágvölgyi -.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

ZTE:

UBILLA 14/6, NORFLEET 20/9, Benke 17/6, Szabó Zs. 16/12, Drungilas 7. Csere: Wright 1, Kerpel-Fronius -, Mohácsi 11/9, Kis R. -.

Vezetőedző:

Bencze Tamás.

Így játszott a Zalaegerszeg legutóbb

Zalakerámia ZTE KK – KTE-Duna Aszfalt 60–91 (11–17, 10–24, 21–20, 18–30)

Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok. Vezette: Kapitány G., Boros T., Kulcsár T. (dr. Páli K.).

ZTE:

Vaughn 9, Simmons 7, Benke 4, Szabó Zs. 2, Radic 14. Csere: Jeffers 12, Horváth Á. 9/9, Mohácsi 3.

KTE:

Pongó Má. 6/3, Thompson 8, Djeraszimovics 13/3, Dramicsanin 23/21, Karahodzsics 14. Csere: Molnár M. 2, Pongó Ma. 2, Wittmann 19/15, Horváth K -, Molnár D. -.

A második forduló további párosításai

Kaposvári KK – Jászberény KSE KTE-Duna Aszfalt – Pécsi VSK DEAC – Atomerőmű SE EGIS Körmend – MAFC Falco KC Szombathely – Alba Fehérvár Szolnoki Olaj – Sopron KC

Az alapszakasz 1. fordulójában

DEAC – Naturtex-SZTE Szedeák 66-78 ZTE – KTE-Duna Aszfalt 60-91

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.