Közélet

Klebelsberg Kunó emléke előtt tisztelegtek + FOTÓK

Klebelsberg Kunó emléke előtt tisztelegtek + FOTÓK

2017. október 6., péntek
Klebelsberg Kunó emléke előtt tisztelegtek + FOTÓK

A kiemelkedő politikus halálának 85. évfordulóján az általa alapított Klebelsbergtelep lakói idén is megkoszorúzták emléktábláját.

Közösséget erősítő hagyományként a szegedi Klebelsbergtelepen a helyiek minden évben ünnepség keretén belül emlékeznek meg gróf

Klebelsberg Kunó

halálának évfordulójáról. Klebelsberg jelentős szerepet töltött be Szeged fejlesztésében, egyetemi és egyházi központtá tette a napfény városát, ugyanis neki köszönhető, hogy a Trianon után a Kolozsvárról elűzött universitas, valamint a püspökség itt folytatta működését. A XX. század kiemelkedő politikusa mindezek mellett részt vett a róla elnevezett telep megalapításában is. A magyar nép történelmének tragikus napján október 6-án, a telep lakói nemcsak névadójuk előtt tisztelegtek, megemlékeztek az aradi tizenhármakról is, akiket az 1848-1949-es szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt kivégeztek. Majd a Klebelsberg alapította óvodaépület emléktábláján koszorút helyeztek el a jelenlegi növendékek és a nyolc évtizeddel ezelőtti első óvodások. Ugyancsak koszorúval fejezte ki tiszteletét

B. Nagy László

országgyűlési képviselő nevében munkatársa,

Magyar László

.

Nógrádi Tibor

, Klebelsbergtelep önkormányzati képviselője nevében

Nacsa Jánosné

, a Szeged Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület elnöke és

Terjék Csabáné

helyezett el koszorút az emléktáblánál. A résztvevők

Borsos Blanka

előadásában

Ady Endre

Október 6. című versét hallhatták, majd a Himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.