Közélet

Kitüntették Algyő büszkeségeit + FOTÓK

Kitüntették Algyő büszkeségeit + FOTÓK

2017. október 2., hétfő
Kitüntették Algyő büszkeségeit + FOTÓK

Húsz éve vált függetlenné Algyő, október elseje és az ünnepi testületi ülés nemcsak a függetlenné válás ünneplése, hanem egyben számvetés is az előző évekről, évtizedekről. A polgármester szerint mozgalmas, bonyodalmakkal teli év áll mögöttük, de építkezéssel, munkával telik a következő.

Október 1-jén – a Szegedtől való függetlenedés évfordulóján – idén is ünnepi testületi ülést tartottak Algyőn. A település elismerte a közösségért sokat tevőket, egyben a nagyközség első embere visszaemlékezett az elmúlt időszak történéseire. „A mai nap nemcsak a kitüntetésék miatt különleges, hanem azért is, mert húsz évvel ezelőtt ekkor hirdette ki Göncz Árpád, hogy a település újból önálló lett” – mondta

Molnár Áron

polgármester. Felelevenítette az 1996-os évet, amikor lezajlott népszavazás a függetlenségről. Ekkor még fiatal volt,s az egész esztendőből az maradt meg számára, hogy Algyő egésze mint egy méhkas úgy zümmögött, s ebből végül egy robaj lett. Meggyőződése, Piri József emlékét meg kell őriznie a településnek, hiszen nagy bátorság kellett, hogy egy ilyen ügyet felkaroljon. 1997.október 1-jén még tartott az eufória, mégis kérdésként merült fel, hogy mint lesz tovább Szeged bábáskodása nélkül, miként fog működni a hivatal, mi lesz a buszközlekedéssel. „Két út volt: vagy jó lesz, vagy nem. Azonban a Jóisten tudta, hogy hogyan kell ezt intézni, mert olyan településvezetőt, olyan testületet és olyan segítőket adott Algyőnek abban az időszakban, akik nagyon is tudták, hogy hogyan kell ezt csinálni” – fogalmazott.

„Az elmúlt 20 év bebizonyította, hogy azoknak lett igazuk, akik hittek abban, hogy jobb lesz” – vélekedett. Hangsúlyozta, itt nem elsősorban – a valóban fontos - fejlesztésekre gondolt, hanem arra, hogy gyevi ember újból megjelent a közösségben. Hozzátette azonban, hogy valóban rengeteget változott a két évtized alatt a település: az idei évben összes utca aszfaltozott lett. „A legnagyobb büszkeség számomra, amikor a vendégek véletlenül városnak nevezik a települést. Igaz, városi jellegű nagyközség lett Algyő, mostani ipari, gazdasági élete húsz-huszonegy éve alapozódott meg” – így Molnár Áron. Visszatekintve a 2017-es évre mozgalmas időszaknak nevezte az elmúlt hónapokat, nemcsak népszavazást, hanem egy időközi választást is tartottak, amelyekre talán újabb húsz év múlva – csak papírokat látva – utódaik azt mondják, hogy itt ekkoriban valami történhetett. „Felkavarta Isten ezt az évet, megmutatta azt az élet, hogy a mélységekből pillanatok alatt el lehet jutni a csúcsig. Ha valaki szeretettel tesz, annak előbb-utóbb eredménye kell, hogy legyen, s ha valaki nem szeretettel tesz, annak is. Merem remélni, hogy újra a béke és az eufória helye lesz Algyő. Rengeteg dolgunk lesz 2018-ban. Kérlek, hogy vegyetek részt ebben a munkában, mondjátok el véleményeteket. Büszke vagyok az algyőiekre, Algyőre. Húsz éve és 2017-ben olyat tettetek, amire nagyon sokan felkapták a fejüket. Köszönöm, hogy visszaadtátok hitünket!” – zárta szavait a polgármester.

Az első elismerést, az Algyő Nagyközségért kitüntetést

Lele Istvánné Juhász Erika

kapta. Ő 2002 óta él a településen, 2004 óta dolgozik művelődésszervezőként az Algyői Faluházban, azóta is aktívan tevékenykedik a település közéleti és kulturális életében. A kitüntetett kifejtette, úgy érzi, hogy hasonló elismerés azoknak jár, akik már életművüket befejezték, ő viszont még szeretné tovább folytatni a megkezdett munkát, s újabb éveket eltölteni itt „nagy jókedvvel, szeretettel, bizalommal”. Mosolyogva emlékezett vissza arra, hogy próbaként felvétele előtt szalvétákat kellett hajtogatni a szilveszteri rendezvény vacsorájához. Algyő Nagyközségért kitüntetés kapott Lele Istvánné mellett

Paulisz Béláné

. Alkotói díjban részesítették

Deák Attilát, Molnárné Süli-Zakar Zitát

. Elismerő oklevelet nyújtottak át

Antal Jánosnak, Badar-Kovács Krisztinának, Zomboriné Gergely Klárának,

valamint két közösségnek, a Contitech FKSE-Algyő Kézlabda Egyesületnek és a Lehet Könnyebben Egyesületnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.