Írjon nekünk

Sport

Kézilabda: Szegeden szakítanák meg a Veszprém hibátlanságát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Veretlen Veszprémmel találkozik szombaton a MOL-PICK Szeged, és bár a szezon elején vagyunk, mégis az egész idényre kihathat mindaz, ami az újszegedi sportcsarnokban vár ránk az örökrangadón.

Az idény első hazai derbije következik a MOL-PICK Szeged számára, hiszen szombaton a Tisza-partjára érkezik a bajnoki címvédő, a Telekom Veszprém. Az örök rivális elleni meccs kiemelkedik a szezon programjából, a fontosságát pedig csak tovább emeli, hogy a versenykiírás az idei szezonban sem változott. Azaz a presztízsen túl felfoghatjuk a két csapat külön csatájának az NB I aranyáért – pontosabban előbb azért, hogy melyik együttes játszhatja a bajnoki döntő visszavágóját hazai pályán. Persze addig még rengeteg idő van, de aligha teszünk azzal merész kijelentést, hogy ez a két együttes találkozik majd a döntőben, viszont szombaton szülessen bármilyen eredmény is, alaposan befolyásolja majd a továbbiakat, hiszen az alapszakaszbeli visszavágó kiinduló pontját fogja jelenteni a szegedi mérkőzés. A két csapat legutóbbi egymás elleni meccsein rendre szoros eredmény született: az utóbbi tíz összecsapásból három gólnál többel csupán egyszer nyert a győztes, idén május 20-án a Veszprém 23-17-re győzött, így a PICK-nek idegenben kellett játszania a döntő második találkozóját. Mi több, a Magyar Kupa döntőjében csak az utolsó pillanatban belőtt hetessel tudott nyerni a bakonyi gárda, és e mellett is volt egy döntetlen – ugyanakkor jó ómen lehet, hogy a legutóbbi két szegedi fellépést egyaránt megnyerte Juan Carlos Pastor együttese.

Online

Szombaton 13.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk MOL-PICK Szeged – Telekom Veszprém férfi kézilabda mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

“Az eddigi eredményei is mutatják, milyen erős csapatról van szó a Veszprém esetében. Nagyon magas szinten kell játszanunk ahhoz, hogy megteremtsük magunkat az esélyt egy győzelemre. Ha megnézzük az elmúlt meccsek statisztikáit, látszik, hogy egyik csapat sem nyert mondjuk tíz góllal, majdnem minden meccs iszonyatosan szoros és kiegyenlített volt, most is valami hasonlóra számítok” – mondta portálunknak Jonas Källman, a MOL-Pick Szeged szélsője.

A szegediek csapatkapitány-helyettese az utóbbi időben több ziccert is elrontott, szombaton azonban mindenkitől a legjobbjára van szükség ahhoz, hogy előnybe kerülhessenek Zubai Szabolcsék a két csapat külön párharcát tekintve. “Van, amikor hibázol, ez előfordul, de én is látom, mostanában picit több volt a hibám. Jobbnak kell lennem a lövéseknél, ez egy ilyen csapat ellen, amelyik Európa egyik legjobb gárdája, még fontosabb. Ha hibázol, rögtön megbüntetnek. Sokat gondolkozom azon, hogy miért, hogyan és mikor hagytam ki egy ziccert. Nem könnyű a helyzet, mert ismerjük egymást az ellenfelekkel, ahogy én ismerem a kapusokat, úgy ők is tudják, én hova szeretek lőni. Fontos lesz, hogy az első egy-két helyzetemnél ne a kapus nyerjen, ha ez sikerül, akkor könnyebben jön a többi is. Ha viszont nem, akkor idegessé válsz, és még könnyebben hibázol. Úgy érzem, jó formában vagyunk, eddig jól teljesítettünk, keményen kell dolgoznunk a továbbiakban is céljaink eléréséért” – mondta önkritikusan Jonas Källman.

Kommentek

Közélet

Botka László újsága nem örül a magyar sikernek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A szeged.hu gyalázkodó hangnemű cikket jelentetett meg a magyar válogatott történelmi sikeréről.

Tovább olvasom

Sport

Tudják hol a hiba és sürgősen javítani szeretnék

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hiába nyert a MOL Pick Szeged a Plock ellen, játékukban még mindig sok hiba volt.

Tovább olvasom

Sport

Sporthétfő – Legyőztük a horvátokat!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb sporteredményei.

Tovább olvasom

Aktuál