Írjon nekünk

Közélet

Keserü Ilona kapta az idei Tornyai-plakettet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Keserü Ilona festőművész kapta a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, az elismerést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Kószó Péter és Hegedűs Zoltán alpolgármester (Fidesz-KDNP) adta át pénteken az alföldi város közgyűlésének ülésén.

Az elismerés átvételét követően a festőművész úgy fogalmazott, hogy a művészet mindig a legnagyobb dolog marad az emberek között. Olyat nyújthat a szellemnek, a léleknek, melyre csak a művészet képes. Hangsúlyozta, bár képzőművészet több területén is alkotott, számára mindig a festészet maradt a legfontosabb.

A tárlatot rendező Nagy Imre emlékeztetett rá, Keserü Ilona képzőművészeti főiskolásként sokszor ellátogatott gyakorlatra, művésztáborba Hódmezővásárhelyre. 1956 és 1962 között pedig rendszeresen részt vett a Vásárhelyi Őszi Tárlaton; ez idő alatt összesen tizenkét műve szerepelt a kiállításon.

A művészettörténész kifejtette, Keserü Ilona a hatvanas években úttörőnek számított, az utóbbi években egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapó absztrakt alkotóként tartják számon.

Több mint négy évtizedes kihagyás után két nagyméretű, jelenlegi korszakára jellemző festménnyel tért vissza a tárlatra. A Felhőben szálló hangok című az úgynevezett szivárványszíneket használó korszakának legerősebb műveit idézi, míg a Szív ultrahang című a szivárványszínek és a drámai szürkék, kékek, valamint feketék kontrasztjára építő rendkívül személyes festői vallomás – közölte a múzeumigazgató.

A Tornyai-plakettel minden évben a tárlaton szereplő egy kiemelkedő művész munkásságát ismerik el, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg.

Közélet

Tolvajok miatt szegényesebb a szegedi karácsonyfa: lopták a díszeket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két és fél méterig elérik a díszeket, addig a szintig lerángatják, ellopják, ami fénylik.

Tovább olvasom

Közélet

Háromszáz kisgyerek futott együtt a Mikulással Maroslelén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már több éves hagyománya van Maroslelén a Mikulás-napi futásnak – számolt be a Rádió 7.

Tovább olvasom

Közélet

Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az államfő szerint a kihívásokra okos és fenntartható válaszokat kell találni.

Tovább olvasom

Aktuál