Hollik: Gyurcsány tisztázza a Czeglédynek nyújtott kölcsön ügyét!

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormánypártok elvárják, hogy Gyurcsány Ferenc tisztázza magát a Czeglédy Csabának nyújtott 80 millió forintos kölcsön ügyében.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: dokumentumok bizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc pénzelte Czeglédy Csabát, akinek tavaly februárban 80 millió forintos kölcsönt adott.

Közlése szerint a szerződést Gyurcsány Ferenc családi cége, az Altus intézte, s a megállapodást a volt kormányfő felesége, Dobrev Klára írta alá.

A kormánypárti politikus azt mondta, választ várnak arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért adott pénzt Czeglédy Csabának, pontosan milyen pénzügyi kapcsolat áll fent közte és Czeglédy Csaba, illetve az Altus és a politikus cége között. Tudott arról Gyurcsány Ferenc, hogy az az összeg amit kölcsönad egy bűnszervezethez folyik? – kérdezte. Azt is firtatta, hogy miért állt érdekében pénzelni egy bűnözőt, aki 3 milliárdos áfa-csalást követett el, és több száz diákot megkárosított. Felszólította Gyurcsány Ferencet és az Altust válaszoljanak, és tisztázzák a felmerült kérdéseket.

Szóvá tette azt is, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP kezdettől fogva védi Czeglédy Csabát és falaz neki.

Hollik István a Jobbik ellen elrendelt ügyészségi nyomozásról kérdésre azt mondta: a törvényeket mindenkinek be kell tartania, s a pártok gazdálkodására egyértelmű szabályok vonatkoznak. Ahogy Orbán Viktor kormányfő is fogalmazott a pénteki interjúban: ez egy jogi, illetve technikai kérdés, s a hatóságok végzik a feladatukat – idézte. Hozzátette: a pártok dolga, hogy együttműködjenek a hatóságokkal, ha ezt a Jobbik nem teszi, annak nyilvánvalóan oka van.

Arra, hogy az ügyben nem volt-e politikai nyomás, úgy reagált: jogállamban élünk, az intézmények végzik a feladatukat. A törvények arról is egyértelműen rendelkeznek, mit kell tenni, ha egy párt nem tartja be a szabályokat – közölte egy másik felvetésre a várható következményekről.

Arról, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos nyilatkozata szerint az Európai Bizottság nem foglalkozik a Soros-tervvel, azt mondta: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, s másik három biztos is zárt ajtók mögött fogadta Soros Györgyöt. Ha pedig Navracsics Tibor nem ismeri a tervet, szívesen átküldik neki – mondta.

Előző sztori

Rétvári: a béremelések hatására egyre több a pedagógus

Következő sztori

A Nemzeti Közművek októbertől több havi részszámlát küld ki egy borítékban