Írjon nekünk

Közélet

Halász János: a nyugdíjasok is áldozatai a baloldal korrupciós botrányának

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Nyugdíjasok is áldozatai Gyurcsány és a baloldal korrupciós botrányának – jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője szombaton Debrecenben sajtótájékoztatón.

Halász János szerint “hétről hétre újabb megdöbbentő fejlemények látnak napvilágot a Czeglédy-botrányban”.

A legfrissebb hírek szerint nemcsak diákokat, hanem idős embereket is becsaptak: nyugdíjasokat is dolgoztattak, majd nem fizették ki őket – tette hozzá a frakciószóvivő.

Halász János szerint a két legkiszolgáltatottabb munkavállaló a diák és az idős ember, ezért is “felháborító, hogy épp ezt a két korosztályt használták ki és csapták be Czeglédyék”.

“Ez gyalázatos viselkedés” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője megjegyezve: mindeközben Gyurcsány és a szocialisták tovább falaznak Czeglédynek, “holott már lebuktak, hiszen kiderült, hogy Gyurcsány pénzelte Czeglédyt, vagyis Gyurcsány ott áll a cég mögött”.

A frakciószóvivő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy “az eltüntetett pénzekből minden bizonnyal az MSZP és a DK kampányát akarták finanszírozni”.

“Ezért mondjuk mi azt, hogy a Czeglédy-botrány Gyurcsány és az egész baloldal korrupciós ügye” – fogalmazott Halász János hozzátéve: “és ennek a korrupciónak úgy tűnik, hogy nemcsak diákok, hanem nyugdíjasok is az áldozatai”.

Kommentek

Közélet

Múltidéző 35. rész: Több mint fél évezrede áll az alsóvárosi ferences templom

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Sorozatunk legújabb részében a Mátyás tér több mint 500 éves ékkövét mutatjuk be. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Póni után most ló sétált Rókuson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Közélet

Ünnepi miserend a Dómban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szegedi Dóm április 19., nagypéntek Egész nap gyónási lehetőség a Dómban 16:00 Keresztúti ájtatosság 17:00 Nagypénteki szertartás, passió 19:30 óráig virrasztás a „Szent sírnál” április 20., nagyszombat 20:00 húsvéti vigíliai szertartás (húsvéti gyertya meggyújtása, igeliturgia, a keresztségi fogadalmak megújítása, az eukarisztia liturgiája), körmenet a Dóm téren április 21., húsvétvasárnap Szentmisék: 8:30, 10:00 (ünnepi püspöki szentmise), […]

Tovább olvasom

Aktuál