Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Halálos baleset: migránsokat szállító kisbusz borult fel

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Egy ember meghalt, tizenkilencen megsérültek egy kedd hajnali balesetben: felborult egy illegális migránsokat szállító kisteherautó Csanádpalota közelében – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Juhász Árpád elmondta, a járőrök egy olasz rendszámú kisteherautót követtek, amikor a jármű tunéziai sofőrje a Makó és Csanádpalota közötti úton, az M43-as autópálya felett átvezető felüljáró előtti körforgalom közelében elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, és felborult. A sofőr életveszélyes sérüléseket szenvedett. A járműben tizenkilenc embert utazott, egyikük meghalt, a többiek is megsérültek, a mentők kórházba vitték őket.

Megszűnt a forgalomkorlátozás Apátfalvánál

Befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés a 4434-es út 77-es kilométerszelvényében, ahol korábban halálos közlekedési baleset miatt volt teljes útlezárás. A rendőrség büntetőeljárást indított a feltételezett elkövetővel szemben.

A Csongrád megyei rendőrök 2017. október 3-án 2 óra körül egy olasz honosságú, Mercedes gyártmányú kisbuszt akartak megállítani a 4434-es úton, Apátfalva külterületén. A jármű vezetője nem tett eleget a rendőri jelzésnek, ezért a járőrök követni kezdték. Nem sokkal később a kisbusz lesodródott az úttestről, majd felborult. A kisbuszban a tunéziai sofőr mellett 19 illegális migráns tartózkodott. A balesetben egy utas a helyszínen meghalt, kilencen súlyosan, nyolcan könnyebben sérültek, míg két személyt a mentőszolgálat életveszélyes sérülésekkel szállított kórházba. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben. A forgalomkorlátozás valamivel 8 óra előtt megszűnt, az úttest ismét teljes szélességében járható.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása, valamint embercsempészés miatt indított eljárást a baleset feltételezett okozójával szemben.

Hírzóna

Víz alá került az algyői szabadstrand is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem érdemes meglátogatni a tiszai strandokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén már nem koncertezik a Quimby, Kiss Tibi terápiára megy

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Pihenésre van szüksége.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újabb hírhamisítási botrányba futhatott bele az MSZP

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Kínából érkező lélegeztetőgépek az Állami Egészségügyi Ellátóközpont raktárába kerülnek.

Tovább olvasom

Aktuál