Közélet

Energiakövet járt Szegeden

Energiakövet járt Szegeden

2017. október 27., péntek
Energiakövet járt Szegeden

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pályázatán Energiakövet 2017 címet elnyert Gyulánszki Zsuzsanna a szegedi Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolában tartotta első, rendhagyó tanóráját kedden.

A MEKH a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára kiírt Energiakövetek pályázatán idén négy egyetemista nyerte el az Energiakövet 2017 címet, a hozzá járó ösztöndíjat, valamint a lehetőséget, hogy „szupertanárként” az oktatásban is kipróbálhassa magát, ezáltal az egész ország megismerhesse.

Gyulánszki Zsuzsanna

, a Szegedi Tudományegyetemen fizika-matematikatanár szakos hallgatója „Számolj a következményekkel! – avagy energiatakarékosság a mindennapokban” című óratervével vívta ki a szakmai zsűri elismerését és ragadta magával a szegedi Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola 8. osztályos tanulóit. Azon túl, hogy Zsuzsa újszerűen és élvezetesen mesélt a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról, a diákok számtalan érdekes és izgalmas kísérlettel mérhették fel hétköznapi energiafelhasználási szokásaik következményeit és kerülhettek közelebb ahhoz, hogy tetteiknek, döntéseiknek milyen hatása van, mennyire fontos az egyén felelősségteljes hozzáállása, aktív szerepvállalása az energiatakarékosságban.

„Mindig is vonzónak találtam a tanári pályában, hogy a tárgyi ismeretek átadásán túl pedagógusként lehetőség nyílik a diákok szemléletét, személyiségét is formálni, segíteni őket abban, hogy felelősségteljes felnőttekké váljanak” – mondta Zsuzsa, akire már általános iskolásként is nagy hatással voltak a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozó előadások, s ez a szemléletmód lassan a mindennapjai részévé vált. „Leendő tanárként az a vágyam, hogy a diákjaimnak értékes, a mindennapokban alkalmazható tudást adjak át, ezáltal olyan felnőttekké váljanak, akik körültekintőek, hajlandóak tenni a változásért és felismerik ebben a saját szerepük fontosságát.” „Társadalmi felelősségvállalási programunk hangsúlyos eleme a fogyasztók energiatudatos szemléletének formálása. A fiatalok motiválását célzó, a személyes lépésekre ösztönző edukációs programunk célja egyrészről a legjobb oktatási tartalomfejlesztés volt, másrészről olyan tanárszemélyiségek megtalálása, akik Energiakövetként egy ország szupertanárai lehetnek. Olyan tehetséges szupertanár-jelölteket kerestünk és találtunk, akik élményszerűen, új szemszögből beszélnek a témáról, és ehhez a saját ötleteiken alapuló interaktív tananyagot is kidolgozták” – fogalmazta meg a program lényegét

Scherer Zsolt

, a MEKH szóvivője. Az Energiakövetek munkáját és szuperóráik állomásait

a program weboldalán

és közösségi felületein keresztül az egész ország nyomon követhetik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.