Közélet

Bajnai külügyminisztere vezetheti a baloldalt

Bajnai külügyminisztere vezetheti a baloldalt

2017. október 23., hétfő
Bajnai külügyminisztere vezetheti a baloldalt

Balázs Péter volt külügyminiszter lehet a baloldal közös listájának vezetője.

A

B1 blog

szerint formálódik a megállapodás az MSZP és a DK között, de a listáról csak az egyéni képviselőjelölti helyek elosztása után tárgyalnak. Ebben az együttműködésben a blog szerint sem az LMP, sem a Momentum, sem az Együtt-P nem kap helyet. Az utóbbi formáció azonban hajlik a koordinációra az egyéni választókerületekben, 27 kerületet kérnek az együttműködésből, hogy saját listát állíthassanak. A baloldali liberális ellenzék számára nyerhető körzetekből az Együtt-P ötöt akar, az Molnár Gyula viszont ez azzal dobta vissza, hogy az MSZP-DK támogatottsága a biztos szavazóknál 22 százalékos, az Együtt-P-é viszont csak 1-2; legfeljebb 2 esélyes körzetet kaphatnak - írja a B1. Mindezen összefogás élére a 76 éves

Balázs Péter

állhat. Elvileg az MSZP vezetői még nem találkoztak vele, de feltételesen rábólintottak, most arra várnak, hogy Gyurcsány is megtegye ugyanezt, így első körben listavezető lehet Balázsból. A politikus külkereskedőként kezdte, majd a rendszerváltás után diplomataként folytatta. Nagykövetként megfordult Koppenhágában, Bonnban és Berlinben is, majd az MSZP külpolitikai kabintejét vezette. 2002 után külügyi államtitkár, majd a brüsszeli nagykövet lett, ő volt az első magyar tagja az Európai Bizottságnak (2004-ben néhány hónapig). Bajnai Gordon kormányában külügyminiszter volt 2009-10-ben. A B1 azt írja, ha Balázs személye nem felelne meg a DK-nak, akkor

Bárándy Péter

, a Medgyessy-kormány egykori igazságügyminisztere jöhet még szóba. Karácsony Gergely csak akkor merülhetne fel érdemben, ha az Együtt-P csatlakozna a listához is. Bár még akkor is kérdéses, hogy Gyurcsány beleegyezne-e.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.