Írjon nekünk

Kultúra

A hadifoglyokra emlékeztek + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

1944-1945 fordulóján rengeteg magyar hadifogoly esett áldozatul az embertelen körülményeknek, amelyek a Csillagban uralkodtak. Sokáig nem lehetett róluk beszélni.

Tavaly év óta emléktábla őrzi a szovjet hadifogolytáborra alakított csillag börtönben elhunyt több mint háromezer elhunyt áldozat emlékét. Többségüket meztelenre vetkőztetve, minden azonosítást segítő dokumentum nélkül tömegsírba temették.

„Ebben az időszakban egy világtörténeti esemény, 1956 mellett egy másik, ezt megelőző szomorú történetre is emlékeznünk kell. Az áldozatok emberi méltósága kötelez minket az igazság kimondására” – fogalmazott Kiss-Rigó László megyéspüspök. Meggyőződése, senki áldozata nem fölösleges, mert példájukból napjaink emberei is erőt meríthetnek. Látni kell, hogy egyesek ugyan a gonoszság, az embertelenség eszközeivé váltak, de mellettük sokan a szolidaritásból, emberségből példát mutattak.

Megkoszorúzta az emléktáblát Lajtár József bv. vezérőrnagy, BvOP országos parancsnokhelyettes, Zakar Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatója, Földváryné Kiss Réka, Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Kakas Béla a megyei közgyűlés elnöke, Tikász Sándor, a Szegedi Fegyház és Börtön intézetparancsnoka, Biernacki Karol, a megyei levéltár igazgatója, B. Nagy László országgyűlési képviselő és Kiss-Rigó László. A kapcsolódó konferencia érdekes előadásait holnapi cikkünkből ismerhetik meg.

Hírzóna

Gergely Ágnes kapta a Tiszatáj-díjat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

XX. századi szerzőként a holokauszt, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője.

Tovább olvasom

Hírzóna

Meghosszabbították a szegedi táblaképfestészeti biennálé jelentkezési határidejét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A nívós seregszemlére április 19-ig adhatják be alkotásaikat a művészek.

Tovább olvasom

Közélet

Megható Presser-feldolgozást készítettek a magyar énekesek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az egészségügyi dolgozóknak így köszönik meg hazánk sztárjai a hősiességüket, és persze mindenkit arra kérnek, hogy értük is maradjanak otthon.

Tovább olvasom

Aktuál