Közélet

Több mint 200 rendezvény a megyében az Országos Könyvtári Napokon

Több mint 200 rendezvény a megyében az Országos Könyvtári Napokon

2017. szeptember 29., péntek
Több mint 200 rendezvény a megyében az Országos Könyvtári Napokon

Neves költők, írók érkeznek Szegedre és a megyébe a jövő héten. A fiókkönyvtárakban elsősorban a helyi kultúrát népszerűsítik. A rendezvények ingyenesek, de egyes programokra már hiába regisztrálnánk: beteltek a helyek.

„Csak tiszta forrásból” – ez a mottója az Országos Könyvtári Napoknak, amelyhez idén is csatlakozott a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár. Október 2. és 8. között országosan több mint hétezer program várja az érdeklődőket, de a szegedi intézmény – szokásához híven – ezt tágabban értelmezi, az egész hónapban lesznek rendezvényeik. A tudás, a boldogság, az élet, a víz, a természet forrásaihoz visznek közelebb az intézmények falain belül és kívül. „A Nemzeti Kulturális Alap és a települések saját forrásai segítségével rengeteg program megtartására nyílt lehetőség” – fogalmazott

Genczinger Ildikó

, Somogyi-könyvtár megyei csoportjának osztályvezetője. A megye 212 rendezvényéből 155-öt tartanak Szegeden kívül. Olyan országosan népszerű személyeket hívtak meg a vidéki kiskönyvtárakba, mint

Frank Júlia

mesterszakács, kiváló szakácskönyvek szerzője,

Bosnyák Viktória

ifjúsági író és

Vig Balázs

, aki elsősorban a kisgyermekeket szólítja meg köteteivel. Ezen felül felhívják a figyelmet a helyi értékekre, kincsekre, a jellegzetes személyekre. „Olyan rendezvényeket kívántunk szervezni a Dóm téri épületbe, amelyek nagyobb közönséghez szólnak” – magyarázta

Dobosné Brezovszky Anikó

, az olvasószolgálat osztályvezetője. Elhozza

Grecsó Krisztián

regényíró

Kollár-Klemencz Lászlóval

, a Kistehén zenekar frontemberével közösen előadott irodalmi estjét. A regisztráció ugyan már lezárult, mert minden hely elkelt, de az esetleg távolmaradók székére még lehet „pályázni” a helyszínen. Jön

Varga Beáta

, akit On Sai néven ismerhetnek a sci-fi műfaj rajongói. A kedvelt történelmi regények szerzője,

Benkő László

pedig rendhagyó órát tart. „Méreg a gyanú…” címmel nyitják meg Orgovány Erika festőművész kiállítását a főépületben,

Bánki Horváth Béla

szenior úszó pedig a sportról, az életről fog beszélni. Kiköltöznek jövő hét vasárnap a Mars térre, a civilek piacára, ahol akár 250 forintért beiratkozhatunk fél évre az intézménybe.

Andóczi Balogh Éva

PR-referens felhívta a figyelmet, hogy a 12 fiókkönyvtárba is érdemes ellátogatni. Többek között

Simai Mihály

József Attila-díjas költővel lesz író-olvasó találkozó, bemutatkozik a Szeged folyóirat, valamint egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a ferencesek is beszélnek arról, hogy milyen volt a középkorban a könyvmásolók élete. Bővebb információkat

ITT

és

ITT

találnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.