Bulvár

Szegedi anyuka vitte haza az ötmilliós nyereményt + FOTÓK

Szegedi anyuka vitte haza az ötmilliós nyereményt + FOTÓK

2017. szeptember 19., kedd
Szegedi anyuka vitte haza az ötmilliós nyereményt + FOTÓK

Túró rudin található kódokkal nyert. Választhatott a kabrió és a pénzösszeg között, az utóbbi mellett döntött.

„Rendszeresen fogyasztjuk a cég termékeit, kedvenceink az étcsokoládés és az új fitt túró rudik” – mondta Anna, egy szegedi kisgyermekes anyuka, aki most e szokásának örülhet: megnyerte a Pöttyös Túró Rudi nyári játékán a főnyereményt. Az ötmillió forintot tartalmazó bankszámla, vagy egy Volkswagen kabrió közül választhatott, végül inkább a pénz mellett döntött. Kilenc kódot kellett feltölteniük a fődíjhoz, így már nem emlékeznek rá, hogy ki, mennyi rudi elfogyasztásával járult hozzá a nyereményhez. Elárulta, az összeget a kisfiuk jövőjére szánják.

„A május közepén elindított nyereményjátékkal – a korábbi évekhez hasonlóan – aktivizálni kívántuk rajongótáborunkat. Digitális irányba kívántuk elvinni a játékot, ezért online lehetett feltölteni a kódokat” – fogalmazott

Szecskó Ferenc

, a FrieslandCampina Hungária Zrt. marketingigazgatója. A közel öt évtizedes története alatt a túró rudi sokat változott. Az újdonságoknál törekednek arra, hogy a legújabb fogyasztói trendekre is figyeljenek. Hozzátette, a klasszikus változatot is sokan szeretik, nem csak az idősebbek, vagy a középkorúak maradnak meg a hagyományos ízek mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.