Írjon nekünk

Közélet

Szakértő: a dzsihadizmus benne van az iszlám alapműveiben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az elmúlt időszak eseményei felértékelték azoknak a munkáját, akik profilokat tudnak alkotni arról, kik azok, akiket keresni kell terrorista tevékenységek miatt. Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója szerint a dzsihadizmus olyan politikai ideológia, mely fellelhető az iszlám alapműveiben.

Az iszlám kettős erkölcstannal és logikai rendszerrel bír: a Korán Mohamed élete, ám a hadiszok gyűjteményét is szent könyvnek tekintik, mely Mohamed hagyományait, beszédeit tartalmazza, a Szíra pedig a teljes iszlám kánont foglalja magába – magyarázta Incze Nikoletta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Mohamed életének első szakaszában vallási vezető volt, ám mikor politikussá és hadvezérré vált, az iszlám politikája a dzsihád lett. Ez egy erőszakos, hódító politika, mely során Mohamed területeket foglalt el és meghozta az iszlám sikerét – jelentette ki Incze Nikoletta. Míg vallásos vezetőként az első 13 évben csupán 150 követője volt, addig a Hidzsra kiugrást hozott számára és 10 év alatt 100 ezer követője lett Mohamednek – húzta alá.

A terror csak eszköz

Incze Nikoletta azt mondta: a terror csupán egy eszköz, a célja, hogy az iszlámot mindenek felett uralkodóvá tegyék. A kérdés, kire hallgatunk, ha az iszlámot akarjuk megérteni. Mindkét muszlim – a jó és a dzsihadista – az alapművek egy részét követi – húzta alá.

Mivel egy muszlim csak vallásként tud tekinteni az iszlámra, ebből kifolyólag elképzelhető, hogy azok az imámok, akik Nyugat-Európa mecsetekbe is „exportálnak”, ezeket az alapműveket, tanításokat veszik elő, ezáltal képesek megragadni ezt a legbensőbb elköteleződést a dzsihád iránt is; nemcsak a békés, de az erőszakos formája iránt is – magyarázta a szakértő.

Meglátása szerint az volt az első elhibázott lépés és az hagyta eszkalálódni Nyugat-Európában a folyamatokat, hogy a politikusok, sem akadémikusok az ún. radikalizálódás témáját leginkább társadalmi, szociálpszichológiai szempontból vizsgálták, és nem mertek hozzányúlni a témához az elmúlt 30-50 évben. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy nem minden muszlim követi az erőszakos dzsihádot.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy Abu Bakr al-Bagdadi doktori disszertációig ment a Korán tanulmányozásából – vagyis az iszlamisták tudják, miről szólnak az alapművek, de a dzsihadista, medinai tanításokat követik, amit Mohamed hozott.

Egy ilyen politikai ideológia ellen fel lehetne lépni politikai eszközökkel, és azokat meg lehetne védeni, akik csak a négy fal között gyakorolnák vallásukat – húzta alá.

Forrás: hirado.hu

Közélet

Megszűnhet a Szegeder

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Értesülésink szerint december 1-ével teljesen beleolvad a szeged.hu-ba a Szegeder hírportál, megszűnik a tartalomgyártás a szegeder.hu oldalon. A Szegeder beköltözik a szeged.hu szerkesztőségébe.

Tovább olvasom

Közélet

Kasszát robbanthatnak a szegedi alpolgármesterek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Eddig közel 900 ezres bruttó fizetést kaptak az alpolgármesterek.

Tovább olvasom

Közélet

Nemesi Pál: Én minden titulusomban a gazdasági fellendülést támogatom

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Arra kérte a választópolgárokat, hogy ne adják fel elveiket.

Tovább olvasom

Aktuál