Közélet

Stroke: kampánnyal tesznek a megelőzésért Szegeden is

Stroke: kampánnyal tesznek a megelőzésért Szegeden is

2017. szeptember 26., kedd
Stroke: kampánnyal tesznek a megelőzésért Szegeden is

Magyarországon a szélütést kapók mindössze három százaléka kerül idejében kórházba - ezen változtatnának a szakemberek, ezért szűréssel egybekötött társadalmi célú kampányt indítottak, hogy felhívják a figyelmet a stroke tüneteire, a rizikófaktorok karbantartásának jelentőségére, valamint a stroke és a pitvarfibrilláció kapcsolatára. A program létjogosultságát Szegeden is hangsúlyozták.

Évente 40-50 ezer ember kap Magyarországon stroke-ot, a szélütésnek vagy gutaütésnek is nevezett betegséglegfontosabbkockázati tényezői közé sorolhatjuk a kezeletlen magas vérnyomást, a cukorbetegséget és az elhízást. Aszakemberek a „Stroke Megelőzés éve 2016-2020” címmel megfogalmazott kampányon keresztül a jövőben a stroke elkerüléséért tartanak szűréseket, tájékoztatókat a legfontosabb tudnivalókról.

Forster Tamás

tanszékvezető egyetemi tanár a vérrögök miatt kialakuló pitvarfibrilláció veszélyeire hívta fel a figyelmet. Kifejtette, ötször nagyobb az esélyük a szélütésre azoknak, akik ebben szenvednek, mint a hasonló korú egészséges társaik. Az észlelés legegyszerűbb módjaként ismertette, a kezünket a csuklónkra téve érezzük a szívverés ütemét, ennek szabálytalansága problémát sejtet. Az előfordulás idősebbek körében magasabb, a 70-80 éves korosztály akár tíz százalékát is érintheti.

Vécsei László

tanszékvezető egyetemi tanár ismertette, a stroke kialakulásában fokozottan közrejátszhat a magas vérnyomás, a kezeletlen cukorbetegség és az elhízás. A sajtótájékoztatón az SZTE professzora hangsúlyozta, amennyiben a szédülés mellé végtagzsibbadás társul, a beteg arca elferdül, a két kezét felemelve az egyik oldala süllyedni kezd, félreáll a kinyújtott nyelve, aszimmetrikus a két pupilla, akkor azonnal mentőt kell hívni szélütés gyanújával. Z

entay Attila,

a mentőszolgálat regionális orvosigazgatója az állapot felismerése érdekében a minél szélesebb körű tájékoztatás létjogosultságára hívta fel a figyelmet. A szakemberek úgy tartják, a stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halált kiváltó ok. További elgondolkodtató adat, hogy Magyarországon a szélütést kapók mindössze három százaléka kerül idejében kórházba, pedig stroke gyanúja esetén azonnal hívni kell a mentőket, ugyanis minden elvesztegetett percben idegsejtek milliói pusztulnak el. A Stroke-megelőzés éve 2016-2020 kampány programját a Magyar Stroke Társaság a Magyar Kardiológusok Társaságával, valamint a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Diabetes Társasággal közösen rendezte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.