
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje újabb beszédet tartott szombaton, amelyben Gyurcsány Ferenc kormányzását ügyetlennek, elvtelennek és tehetetlennek nevezte - írja a Nyugati Fény.
Botka László
szombati beszédében azt mondta: meg akarja mutatni, hogy lehetséges megszólítani az elégedetlenek tömegét, és “ki tudjuk fordítani a sarkaiból a világot.” Miközben a mérhető ellenzéki pártokkal nem sikerült szövetséget kötnie, Botka kényszeredetten próbálta felmutatni, micsoda “nagyágyúk” állnak mögötte, így bemutatta
Némethné Jankovics Györgyit
,
Szent-Iványi Istvánt
, továbbá
Komáromi Zoltánt
,
Ács Sándornét
, valamint
Büttl Ferenc
szélsőbalos közgazdászt. A várakozásokkal ellentétben viszont nem jelent meg
Karácsony Gergely
.
Gyurcsány Ferenc
kormányzását ügyetlennek, elvtelennek, tehetetlennek és tehetségtelennek nevezte, és azt mondta: “Ígérem, helyrehozzuk mindazt, amit az elmúlt 16 évben a politikusok elrontottak.” Az állandó gyurcsányozással Botka teljesen elvadítja magától a DK 400 ezer szavazóját, akik nélkül a blog szerzője szerint a leghalványabb esély sincs a kormányváltásra. Vajon kinek az érdeke, hogy így történik? -
teszi fel a kérdést a Nyugati Fény
.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.