Közélet

Szeged lett a BP ütőere

Szeged lett a BP ütőere

2017. szeptember 26., kedd
Szeged lett a BP ütőere

9 hónapig vártuk, megérte: megnyílt a British Petrol szegedi üzleti szolgáltatóközpontja. Most több mint 270-en dolgoznak itt, azonban a tervek szerint 2020-ra ötszáz főre növelik a létszámot. A kormány 1,9 milliárd forintot adott a projektre.

Szeptember végén jelentette be

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter, hogy a British Petrol (BP) 500 új munkahelyet hoz létre Szegeden. A miniszter kiemelte: a fiatalok itthon maradásának lehetőségét, a versenyképes jövedelmet biztosító beruházáshoz a magyar kormány 1,9 milliárd forint támogatást nyújt. A központot körülbelül 8 milliárd forintos összegből alakították ki, így kívülről megőrizte eredeti értékeit, belülről viszont teljesen átalakult, XXI. századivá vált az épület: négy és fél hónapot bontottak, ugyanennyit építettek. Lapunk

számolt be először

arról, hogy a volt ruhagyár területén fog megnyílni a szolgáltatóközpont. A BP szegedi centrumában a pénzügy, a könyvelés, az adózás, a beszerzés, HR, tőzsdei kereskedés támogatás és az ügyfélszolgálat területére vártak és még minidig várnak dolgozókat. Politikai pikantériája is van a beruházásnak

Magyar Levente

, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint, azonban az ellentéteken felülemelkedtek azért, hogy Szeged és tágabb környezete is sikeres legyen. Kiemelte, ez a szektor a harmadik legjobban fizető a banki és az IT-s után. Örül, hogy a századfordulós épület végre újból hasznossá válhatott a könnyűipar két évtizeddel ezelőtti összeomlását követően, s egyben szimbolizálja azt a gazdaságtörténeti utat, amelyet az ország bejárt az elmúlt száz évben. Hangsúlyozta, Szeged és az egész ország munkája benne van az új szolgáltatóközpontban, hiszen az utóbbi években soha nem látott mértékben nőtt a beruházások száma, felére csökkent a munkanélküliség, hazánk sikeres. "Valódi örömünnep a mai" - vélekedett

Botka László

(MSZP) polgármester. Az SZTE-re az ország minden területéről jönnek. Az egyetemisták kétharmada Szegeden maradna, amennyiben találna megfelelő állást, ezért a gazdaságfejlesztési tervüket ehhez igazították. A városba települt több mint tucatnyi informatikai cég 2500 új munkahelyet teremtett, a BP pedig további ötszáz főnek ad munkát. "A világ egyik vezető energetikai vállalataként 72 országban van jelen a BP Alaszkán keresztül az Amazonas-vidékén át Ausztráliáig" - fogalmazott

Richard Hookway

, a BP Global Business Services és IT ügyvezető igazgató. Az új szolgáltatóközpont megnyitásával a foglalkoztatottak létszámát tekintve Magyarország a BP számára az öt legfontosabb ország, Szeged pedig a tíz legjelentősebb város közé került. A BP tevékenységét támogatják, a szegedi munkatársak számítanak a cég ütőerének Személyes dolgokról, kulturális kérdésekről beszélt, nemcsak azt tűnt fel neki, hogy Szeged a napfény, halászlé és a paprika városa, hanem az is, hogy egyben a szobroké is, amelyek közül kiemelte a legendás angol-magyar meccs emlékművét. Többször hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a sokszínűség számukra, a szegedi irodában dolgozók 5%-a nem magyar, a teljes BP GBS Europe-nál pedig 15% ez az arány. A nők aránya kétharmad. A szegedi szolgáltatóközpontot is a BP értékei mentén hozták létre.

Brian Puffer

, a BP GBS alelnöke hozzátette, Szeged mellett szólt a jó infrastruktúra, a közeli budapesti központ, a kiváló az egyetem és - ezt már nevetve jegyezte meg - a 2000 óra napfény. Kiemelte, a helyi és az országos kormányzat nélkül mindez nem sikerülhetett volna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.