Írjon nekünk

Közélet

LMP: a prevencióra több forrást kell fordítani

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A külföldön praktizáló magyar orvosok visszacsábítását is szorgalmazná a Lehet Más a Politika kormányzásra kerülését követően. Ábrahám Júlia, az LMP országos elnökségi tagja volt a párt helyi képviselete által életre hívott nyilvános beszélgetés vendége Szegeden.

„A nyár folyamán az ellenzéki pártok közösen egyeztettek, a kezdeményezésre meghívtuk a kormánypártokat is” – indította a beszélgetést Ábrahám Júlia. Az LMP egészségügyi kabinetvezetője elmondta, egy egészségügyi nemzeti minimum kialakítását tűzték ki célul, amelyet a konzultációba bekapcsolódó valamennyi párt támogatott. Elképzelésük szerint a csatlakozók a mindenkori ellenzékből ezt nem támadják, kormányon pedig törekszenek a megvalósítására. Az egyeztetésen a kormánypártok kivételével, ahogyan Ábrahám Júlia fogalmazott: „minden mérhető” ellenzéki párt képviselője részt vett a munkában személyesen, vagy elektronikus úton. Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium volt államtitkára tette le az első javaslatot. A pártok szakértői ezzel a javaslattal dolgoztak tovább, míg elkészült egy átfogó anyag. A pártelnökök aláírásukkal erősítették és erősítik meg a jövőben a dokumentumban megfogalmazott alaptételeket, ezt követően kezdhetnek el a pártok építkezni, a saját meglátásukkal kiegészíteni annak tartalmát.

*-*„Az egyeztetésen konszenzus alakult ki abban, hogy a társadalombiztosítás rendszerét vissza kell állítani.

Nem tartjuk azt sem előremutatónak, hogy egy főosztállyá, minisztériumi háttérintézménnyé degradálták az egészségbiztosítás rendszerét. A prevencióra több forrást kell fordítani, továbbá önállóan kellene az egészségügynek minisztériumi képviselet. Az egészségügyet úgy kell tekinteni, mint egy szektorokon átívelő jelenség. Az LMP úgy gondolja, legyen egészségjogokért felelős ombudsman, legyen egy állampolgári jogokért felelős biztos. Meg kell nézni minden jogalkotási folyamatot – legyen az élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, oktatás –, mennyire szolgálja az emberek egészséghez való jogát, vagy éppen mennyire csorbítja azt” – emelte ki Ábrahám Júlia. Az LMP javaslata alapján, éves szinten 180 milliárd forinttal többet kellene az egészségügyre fordítani. „Tenni mindezt legalább négy éven keresztül, kiegyensúlyozott béremelés mellett, infrastruktúrafejlesztéssel, strukturális átalakítással egybekötve. A Lehet Más a Politika úgy véli, ötven százalékos béremelés a szférában jelen pillanatban is szükségeltetik, ezt követően az általános bérnövekményt meghaladóan az egészségügyi dolgozóknak mindig afölötti béremelést kell biztosítani” – ismertette a párt országos elnökségi tagja. Ábrahám Júlia arra is kitért, hogy az orvoshiány mellett az ápolók hiánya is aggodalomra ad okot, továbbá a szakemberek képzési rendszere sem megfelelő. „Az egészségügyi szakközépiskoláknak a rendszerét felszámolták. Az új szakképzési törvény értelmében teljesen más struktúrában képezik az egészségügyi dolgozókat, csökkent a képzés színvonala. Ezen javítani kell” – szögezte le.

„Az egészségügy visszavár” – az LMP a már külföldön praktizáló magyar orvosokat és a pályaelhagyókat is kívánja visszacsábítani a magyar egészségügybe egy az őket támogató programon keresztül, amelynek csak az egyik pillére a béremelés. Emellett a párt fontosnak tartja az előmeneteli rendszer biztosítását, továbbá a kórházi körülmények színvonalának emelését. Életkorra, szakmai előképzettségre, gyakorlatra tekintettel egy bruttó orvosi órabért kívánnak meghatározni. A hatékony gyógyítást orvosi team-ekben gondolkodva képzelik el, a szakembereknek kellő mobilitást biztosítva a rendszerben. „Az orvos kapja meg azt a bért legális úton, amit most a hálapénzzel, adózatlanul kiegészítve visz haza. A szakma kifehérítése is cél. A háziorvosi rendszer átalakítását svájci mintára képzeljük el, háziorvosi szinten is különböző szakterületről érkező orvosok alkotta csapatok dolgoznának annak érdekében, hogy minél több szolgáltatást érjen el a lakos az alapellátás szintjén is” – emelte ki. Ábrahám Júlia hozzátette, az egészségügy területén radikális változtatásokra van szükség. Szerinte a megelőzésre, a prevencióra nagyságrendekkel több forrást kell biztosítani, a kormánypártok az elmúlt huszonnyolc évben ezt nem merték meglépni. Az LMP a megelőzésre fordított jelenlegi összegeket azonnal megduplázná.

Az egyszülős családok több támogatást érdemelnének

Az LMP kidolgozott egy törvénymódosító javaslatcsomagot, amelynek része többek között a tartásdíj körül kialakul anomália tisztázása, a családi pótlék 13 700 forintról 20 ezer forintra történő emelése, a rugalmas munkaidő biztosításának támogatása. Emellett kívánnak egy újszerű gyermekfelügyeleti rendszert is bevezetni, amely önkormányzati hatáskörben lenne.

*-*„Aki egyedül neveli a gyermekét, annak több állami segítségre van szüksége.

Az LMP a nagycsaládosokat megillető kedvezményeket kiterjesztené az egyszülős családokra is, így többek között az egyszülős családok gyermekei alanyi jogon részesülhetnének iskolai kedvezményes étkezésben” – hangsúlyozta az LMP politikusa, aki elmondta, a tartásdíj rendszerének felülvizsgálata is megalapozott lenne. A céljuk elérni, hogy a bíróság a valós jövedelem alapján állapíthassa meg a tartásdíjat, a vitatott anyagi helyzetet a NAV vagyonosodási vizsgálattal ellenőrizze. Törekszenek megvalósítani, hogy legyen korlátozott az az időintervallum, amíg a tartásdíj behajtható.

A három éves koráig gyermekét egyedül nevelő szülőket a munka világában is támogatnák. Amennyiben olyan munkakört tölt be a szülő, ahol a távmunka lehetősége megoldható lenne, ott ezt a munkáltató kötelességének tekintenék legalább a munkaidő felének időtartamában engedélyezni. A munkáltatót úgy támogatnák és ösztönöznék, hogy a nagycsaládosok kedvezményéhez hasonlóan, a foglalkoztatás első három évében az illető a bruttó bérének 100 ezer forintig terjedő összeghatáráig adómentességet élvezne. Ezt a támogatási kedvezményt kiterjesztenék az egyszülős családokra is, segítve a szülő munkaerő-piaci elhelyezkedését, visszatérését a munka világába.

Közélet

Gólzáporos győzelemmel avatta stadionját a Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Csákvár ellen első győzelmét szerezte meg a szezonban a Szeged-Csanád GA.

Tovább olvasom

Közélet

Botka propagandistáinak üzentek a szegedi szurkolók!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

De még hogy!

Tovább olvasom

Közélet

Kövér: Magyarország visszaszerezte jövőjét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál