A csereként beállt Major László góljával és gólpasszával a fordítani tudott a Tiszasziget ellen az Ásotthalom, így otthon tartotta mindhárom pontot.
Először lépett pályára hazai környezetben az Ásotthalom TE, mióta a csapat 19 éves játékosa, Andróczki Máté életét vesztette egy közúti balesetben. Emlékének egy Máté feliratú pólóval, valamint egyperces gyászszünettel adóztak a találkozót megelőzően.
Érezhető – és egyben érthető is – volt a pályán, hogy a homokhátiak nincsenek még túl a tragédián: mintegy negyed órát követően főképp Drágity Dusán aktivitásának köszönhetően veszélyeztetett az ekkorra már abszolút mezőnyfölényben futballozó Tiszasziget. A játékrész felénél aztán Réczi Valentin távoli, pontos átlövésével szerezték meg a vezetést a vendégek, a szünetig hátralévő időben pedig ugyan maradt a Tiszasziget dominanciája, de csak egygólos volt Bernát Péter tanítványainak előnye.
A fordulás után azonban egy egészen más Ásotthalom jött ki a pályára: pontosabban és dinamikusabban játszottak a hazaiak, és ugyan kimondott ziccerig nem jutottak el, de sokat tettek az egyenlítésért, ami a 62. percben meg is érkezett. Egy szögletet tudott visszafejelni középre a szünetben beállt, nyáron igazolt támadó, Major László, az erre érkező Baji Renátó pedig közelről tulajdonképpen az üres kapuba pofozta a labdát, 1-1. Rutai Balázs távoli lövésénél Czirják Tamás szép védésére is szükség volt, de egyre kevésbé ültek a vendégek kontrái, miközben az Ásotthalom nem adta fel, és ment előre a győzelemért: három perccel a lefújás előtt Major László érkezett ismét egy kornerre, fejesével pedig megfordította, és egyben meg is nyerte a meccset csapatának.
A szünet előtt lett volna lehetősége arra a Tiszaszigetnek, hogy több gólt is szerezzen, viszont a második félidőben alaposan feljavuló Ásotthalom védekezése is stabilabb lett, elöl pedig két pontrúgásnak köszönhetően otthon tudták tartani a három pontot egy számukra lélektanilag borzasztóan nehéz mérkőzésen. Ezzel Kószó László csapata második győzelmét aratta a bajnokságban, és jövő héten az újonc Deszk vendégeként folytatja, míg a Tiszasziget először vesztett pontot az idei szezonban, Kasza Ferencék a következő fordulóban a Szőreg ellen javíthatnak hazai pályán.
Csongrád megyei I. osztály, 4. forduló
Ásotthalom TE – Tiszasziget SE 2-1 (0-1)
Ásotthalom, 150 néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Tóth Ferenc, Hágen András).
ÁSotthalom: Czirják – Puhalák, Szabadi, Németh P., Vastag, Király B., Varga K. (Klézli, 90′), Puhalák (Major – a szünetben), Mészáros Z., Hauk (Andróczki, 76′), Vojnic Tunic, Baji. Vezetőedző: Kószó László.
Tiszasziget: Szabó G. – Farkas F., Papp P., Papp Á., Réczi, Rádi, Kasza, Drágity (Rádóczi, 74′), Rutai, Bernát (Szarvas, 61′). Játékos-edző: Bernát Péter.
Gól: Baji (62′), Major (87′) ill. Réczi (22′).
Sárga lap: Hauk (59′) ill. Rutai (72′).
Kószó László: “Borzasztó nehéz volt a tegnapi temetés után pályára lépni, ezen nem tudjuk magunkat túl tenni. Az első félidőben ritmustalanul, ütemtelenül játszottunk, majd a szünet után uraltuk a játékot, és az utolsó húsz perc alapján megérdemelten nyertünk.”
Bernát Péter: “Sajnálom, hogy így alakult, mert az elmúlt két hétben sokat dolgoztak a srácok, fel is építettünk egy játékot ma. Nem tudom elfogadni a játékvezetői ténykedést, felháborító, amilyen hangnemben beszéltek a játékosaimmal. Ha eltiltanak, egészségükre, gratulálok hozzá!”
no images were found