Sport

Labdarúgás: négyet vágott az Algyő az FK-nak + FOTÓK

Labdarúgás: négyet vágott az Algyő az FK-nak + FOTÓK

2017. szeptember 30., szombat
Labdarúgás: négyet vágott az Algyő az FK-nak + FOTÓK

A szünet után gyorsan döntésre vitte a kapu előtt veszélyesebb Algyő, és négy gólt lőve három pontot szerzett.

Egyaránt jó eredményből érkezve vághatott neki a szombati találkozónak az Algyő és az FK Szeged: előbbi egy csongrádi, emberhátrányban elért 0-0-t követően, míg utóbbi szezonbeli első győzelme után lépett pályára. Aktívabban kezdett az Algyő, bár az első helyzetre közel húsz percet kellett várni: az addig mezőnyfölényben futballozó hazaiak a visszatérő csapatkapitány, Sebők László indítása után kerültek lehetőségbe, de Táncos Bence nem tudta befejezni az akciót. A diszkoszvetősök főképp rögzített szituációk után kerültek Siska Richárd kapuja elé - fél óra után Zsilák Martin szöglet fejese akár be is akadhatott volna, de elment bal kapufa mellett. Öt perccel a szünet előtt Táncos második komoly lehetőségét már gólra váltotta: ismét Sebők volt az, aki jó ütemben szöktette a társat, a fiatal támadó a leshatárról kilépve el tudta pöckölni Kurucsai Tamás fölött-mellett, így előnyhöz juttatta csapatát. A fordulás után a lehető legjobban kezdte a meccset az Algyő: Lajkó András volt agresszív, és két párharcot is megnyerve megtartotta a labdát, majd pontos beadására érkezett Bella Dávid, aki az üres kapuba bólinthatta közelről a labdát, 2-0. Az FK szerzett egy lesgólt, egy óra elteltével azonban a remekül játszó Sebők csúsztatta a bal felső sarokba Csányi Péter szabadrúgását, így kvázi eldöntötte a mérkőzést, 3-0. Bár a győztes kiléte nem volt kérdés a folytatásban, azonban egyik csapat sem vett vissza a tempóból - végül a legvégén Bella Dávid küldött egy pontos lövést a bal alsóba, ezzel duplázott, és beállította a 4-0-s végeredményt. Az Algyő lényegesen veszélyesebb támadásokat vezetett ma, így megérdemelten nyerte meg a meccset, az FK Szeged pedig ugyan küzdelmesen játszott, de a levegőben sem tudta megállítani Takács Zoltán együttesét. Pénzváltó Bencéék ezzel szezonbeli negyedik sikerüket aratták, és ötödikként várhatják a Zsombó elleni idegenbeli folytatást, míg az FK Szeged harmadjára maradt pont nélkül, jövő pénteken este a Sándorfalva ellen javíthatnak a diszkoszvetősök.

Algyő, 150 néző
2017. szeptember 30., 16.00
Algyő
FK Szeged
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Barta Norbert István * Asszisztens: Török Sándor, Szabó László
4
-
0

Csongrád megyei I. osztály 6. forduló

Algyő SK - FK 1899 Szeged 4-0(1-0)

Algyő, 150 néző. Vezette: Barta Norbert István (Török Sándor, Szabó László).

Algyő:

Siska - Sebők (Lovas, 63'), Pénzváltó, Szélpál A., Csányi, Lajkó (Gyurkovics, 79'), Daróczi, Kalapács, Bella, Jernei (Kovács M. - a szünetben), Táncos (Takács R., 79').

Vezetőedző:

Takács Zoltán.

FK Szeged:

Kurucsai (Nagy K., 69') - Szélpál P. (Hodák, 73'), Prontvai, Zsilák T., Zsilák M., Antal R. (Varga R., 35'), Csuka (Lengyel, 53'), Imre, Hegyesi (Répási, 53'), Heredea, Dóra J.

Vezetőedző:

Kiss Balázs.

Gól:

Táncos (40'), Bella (49', 90'), Sebők (61').

Sárga lap:

Jernei (39'), Kovács M. (50'), Csányi (77'), Lovas (84') ill. Csuka (24'), Zsilák M. (45'), Prontvai (57'). Takács Zoltán:

"Szerettünk volna javítani, hiszen a két legutóbbi hazai meccsünk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Az első félidő is azért volt nehéz, mert kihagytuk a helyzeteinket, dicséret illeti a csapatomat, hiszen végig nagy elánnal, nagy koncentrációval futballoztak, ennek meg is lett az eredménye. Stabil volt a csapatom, az FK pontrúgásból volt elsősorban veszélyes. Sebők Laci ma játszott először, picit változtattam a csapaton, de az a legfontosabb, hogy aki lehetőséget kap, az megmutassa, hogy számíthatunk rá."

Kiss Balázs:

"Borzasztóan játszottunk ma, de nem fogom arra, hogy két sérült és két beteg játékosom volt ma a pályán, próbáljuk kizárni és legyőzni a külső körülményeket."

Online közvetítésünk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.