Sport

Kosárlabda: pénteken már tétre megy a Szedeáknak

Kosárlabda: pénteken már tétre megy a Szedeáknak

2017. szeptember 28., csütörtök
Kosárlabda: pénteken már tétre megy a Szedeáknak

Pénteken rajtol az idény a Naturtex-SZTE-Szedeák számára, az első találkozó előtt a csapathoz nyáron érkezett Andjelko Mandic elmondta: nem volt ideális a felkészülésük, de igyekeznek a pályán mindettől elvonatkoztatni.

A szegedi labdarúgás tradicionális színeit felidéző, új, kék-fekete mezzel, új vezetőedzővel, ugyanakkor a tavaly csapat magját megtartva vág neki a pénteken startoló új szezonnak a Naturtex-SZTE-Szedeák. Andrija Ciricék ahhoz az újonc Debrecenhez látogatnak a nyitófordulóban, amely a Szedeák tavalyi erősségét, a bolgár válogatott

Ivan Lilovot

szerződtetve remél bennmaradást az NB I/A csoportjában. "Érződik már a felfokozott várakozás az öltözőben, már csak azért is, mert ez az előszezon nem a legjobban sikerült számunkra. Bár nem az eredmény a legfontosabb, de sajnos nem sok győzelemnek örülhettünk, voltak jobb és rosszabb meccseink is. Ugyanakkor az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy csak egy meccs erejéig tudtunk a teljes keretünkkel játszani. Az első meccsek mindig nehezek, nem áll rendelkezésünkre sok információ. Kisebb problémáink vannak ugyan, ami a sérüléseket illeti, de reményeim szerint teljes kerettel lehetünk ott Debrecenben" - fogalmazott portálunknak a rajt előtt

Andjelko Mandic

, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője. Bár a szegediek keretében nem akadt sok változás, a várható kezdőötös csak egy helyen változhat a tavalyihoz képest, a tréner megjegyezte, nem csak a meccseken nem tudtak együtt játszani, hanem az edzéseken sem tudtak közösen gyakorolni, hiszen a sérülések mellett a Szedeák három játékosa

(Wirth Ádám, Vágvölgyi Ákos és Kovács Ádám)

az Universiadén szerepelt a magyar válogatottal. "Ez biztos, hogy érződni fog még a pályán, de ezeket a dolgokat koncentrációval és küzdőszellemmel el lehet tüntetni, különösen idegenben értékelődik fel az, ha a megfelelő mentalitással tudunk pályára lépni" - tette hozzá. A klub egyetlen új légiósa az amerikai

Josh Fortune

: mint a tengeren túlról érkezett kosarastól Andjelko Mandic elmondta, nem fog több múlni rajta, mint a többieken. "Ő érkezett a legkésőbb, de a Kaposvár ellen már jól teljesített. Ez egy csapatsportág, mindenkitől szükségünk lesz a jó teljesítményre és arra, hogy a lehető legjobbjukat nyújtsák minden mérkőzésen. Természetesen nagyon fontos a kezdés, már csak az önbizalom miatt is. Ugyanakkor nem akarok beszélni a második, vagy a későbbi fordulókról: bár közhely, de valóban így van, mindig a következő meccs a legfontosabb, ez esetünkben is igaz, minden találkozóra döntőként kell készülnünk" - zárta Andjelko Mandic.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.