Írjon nekünk

Közélet

Élő adásban írta alá a francia elnök a közélet megtisztítását célzó törvényeket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Élőben közvetítették a francia hírtelevíziók pénteken, amikor Emmanuel Macron államfő aláírta a közélet megtisztítását célzó törvényeket.

Először fordult elő Franciaországban, hogy amerikai mintára élő adásban közvetítették az Elysée-palotából egy törvény aláírását.

“A politikai életbe vetett bizalmat szolgáló törvények, amelyeket aláírtam, életbe léptek” – mondta ünnepélyesen az államfő az íróasztala mögött ülve. Utalt arra is, hogy ezek a törvények egyik legfőbb választási ígéretei voltak.

Ezek az első törvények, amelyeket Emmnanuel Macron írt alá államfőként, és az első alkalom, hogy a francia elnöki hivatal ünnepélyes jelleget kölcsönzött a kihirdetésnek, engedélyezve az élő közvetítést az elnöki irodából. Hírmagyarázók szerint az aláírás megrendezett formája az amerikai elnökök gyakorlatára emlékeztet.

“Az elnök minden szükséges ünnepélyességet meg akart adni ennek a pillanatnak” – mondta Christophe Castaner kormányszóvivő.

A francia parlament augusztus végén fogadta el “a közélet erkölcsössé tételéről” szóló törvényjavaslatokat, amelyek értelmében a képviselők és a kormánytagok ezentúl nem alkalmazhatják hozzátartozóikat. A téma meghatározta a tavaszi elnökválasztási kampányt, miután kiderült, hogy Francois Fillon jobboldali jelölt, feltételezhetően fiktív módon, évtizedeken át feleségét és rövidebb ideig gyerekeit is alkalmazta parlamenti asszisztensként. A közvélemény részéről felháborodást kiváltó gyakorlat eddig törvényes és elterjedt volt a parlamentben, a képviselők közel negyede adott munkát a hozzátartozóinak.

Hírzóna

Böjte atya tartott előadást a megyei rendőr-főkapitányságon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ökumenikus lelki napot tartottak az egyenruhásoknak.

Tovább olvasom

Közélet

Botka László jelentette be az ellenzéki polgármesterek új szövetségét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

De nem ő fogja vezetni, hanem a pécsi polgármester. Ám azt nem tudni, hogy pontosan mit is akar az új tömörülés.

Tovább olvasom

Közélet

Pont kerülhet a szegedi bírósági ügyek végére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A jogerős ítéletek kedden születhetnek meg.

Tovább olvasom

Aktuál