/

Az SZTE területén építi meg a kormány az atlétikai centrumot

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legnagyobb kérdés eldőlt a szegedi atlétikai centrum kapcsán: a két lehetséges helyszín közül az egyetemi lett a befutó, akár jövő áprilisban elkezdődhet az építkezés.

Két lehetséges helyszínt véleményezett a szegedi atlétikai centrum kapcsán a nyáron megalakult munkacsoport. Ahogy arról júliusban beszámoltunk, a sportág egyik szegedi fellegvára, a SZVSE-pálya mellett a Szegedi Tudományegyetem Hattyas soron található (volt Kossuth-laktanya) területe. Mint azt portálunknak a Magyar Atlétikai Szövetség ügyvezető igazgatója, Rutkovszky Ede elmondta: a januárban, Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett, Modern Városok Program keretein belül megvalósuló beruházást a Hattyas soron kivitelezik, tekintettel arra, hogy az állami beruházást nem szívesen hajtanák végre nem állami területen, márpedig a Vasutas-pálya magánkézben van.

“Jelenleg a beruházási koncepció áll előkészítés alatt, ez az egyetemi területtel számol. Sportszakmailag mi a SZVSE-pálya mellett tettünk egy javaslatot, de elfogadjuk azt, ha a finanszírozást biztosító önkormányzatnak ezzel szemben más javaslata van, és így nem magán, hanem állami értéket gyarapítunk” – erősítette meg Rutkovszky Ede. Úgy folytatta, a város, az egyetem és az atlétikai szövetség közös egyeztetését követően az önkormányzatnak kell majd benyújtania az elkészült tervet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz. Kiemelte, az előzetes tárgyalások során elmondható, hogy egy fantasztikus létesítmény valósulhat meg, ami jól fogja szolgálni az atlétikát. Az, hogy az atlétikai centrum pontosan milyen elemekből áll majd, még nem tisztázott. A szövetség szakmai támogatást nyújt a beruházáshoz annak érdekében, hogy az illeszkedjen a MASZ hosszútávú létesítményfejlesztési tervéhez. Ez többek között arról is szól, hogy a nemzetközi minősítéseknek is megfeleljen a létesítmény, amely az egész régió atlétikai életét szolgálhatja.

Rutkovszky Ede kérdésünkre elmondta, mivel az atlétikai létesítmények építésének gátat szabhatnak az időjárási körülmények, így várhatóan jövő áprilisnál hamarabb nem kezdődhet meg az építkezés, ehhez azonban a határidők pontos betartása is szükséges lesz az önkormányzat részéről. Hangsúlyozta, a szövetség azon lesz, hogy minél hamarabb és minél magasabb műszaki tartalommal megvalósuljon a szegedi atlétikai centrum.

Default thumbnail
Előző sztori

Nem kérnek Botkából a baloldalon

Default thumbnail
Következő sztori

Labdarúgás: Eb-selejtezős kihívások előtt a Szent Mihály támadója

Legutóbbi hasonló cikkek