Közélet

Újra Szegeden a Horthy-egyetem pecsétje + FOTÓK

Újra Szegeden a Horthy-egyetem pecsétje + FOTÓK

2017. augusztus 2., szerda
Újra Szegeden a Horthy-egyetem pecsétje + FOTÓK
horthy_pecset001kf

Budapesten került elő egy numizmatikus hagyatékából a ritka tárgy. Csupán öt évig viselte a Horthy Miklós Tudományegyetem nevet a szegedi felsőoktatási intézmény a II. világháború alatt.

A fővárosban, egy éremgyűjtő hagyatékából került elő a Horthy Miklós Tudományegyetem pecsétje. A II. bécsi döntés után a Ferenc József Tudományegyetem visszaköltözött Kolozsvárra, ekkor jött létre a nagyobb részt régi tanárokból álló, de jogilag új intézmény Szegeden. „A Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem jog- és államtudományi, orvostudományi, bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és mathematikai és természettudományi karra tagozódik. A Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetemen gondoskodni kell a középiskolai tanárképzés és a gyógyszerképzés megszervezéséről is” – írta elő a felállításáról határozó

törvénycikk.

1940. november 11-én nyitották meg, amelyen

részt vett

a névadó

Horthy Miklós

kormányzó,

Teleki Pál

miniszterelnök, Szeged országgyűlési képviselője,

Serédi Jusztinián

bíboros-hercegprímás,

Hóman Bálint

vallás- és közoktatásügyi miniszter, a társegyetemek képviselői,

Klebelsberg Kunó

özvegye, egyetemi tanárok, valamint az egyetemi tanács tagjai élükön

Szent-Györgyi Alberttel

,

Tukats Sándor

főispán,

Pálfy József

polgármester. Az intézmény csupán öt évig viselte a kormányzó nevét, a II. világháború befejezésével átnevezték. Első rektora Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós lett, de olyan ismert tudósok tanítottak a falai között, mint

Straub F. Brunó

biokémikus, az Elnöki Tanács utolsó elnöke, vagy

Jancsó Miklós

farmakológus.

Sándor János András

, a pecsétet a hagyatékban megtaláló műtárgykereskedő azt feltételezi a darabon található J. és M. monogram alapján, hogy talán az utóbb említett tudós hagyatékából származik. Hangsúlyozta, azért vásárolta meg, mert fontosnak tartja, hogy a pecsét Szegeden maradjon, hiszen a város múltjának része, a mai egyetem jogelődje a Horthy Miklós Tudományegyetem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.