Sport

Strandfoci: a tavalyi ezüstérmessel csap össze a döntőért az FC Junior Sport

Strandfoci: a tavalyi ezüstérmessel csap össze a döntőért az FC Junior Sport

2017. augusztus 1., kedd
Strandfoci: a tavalyi ezüstérmessel csap össze a döntőért az FC Junior Sport
juniorsport_energiasc

Véget ért a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga alapszakasza, kialakult a Final Four mezőnye. Az FC Junior Sport a gyöngyösi Energia SC ellen játszik az elődöntőben, a másik ágon a címvédő Goldwin Jászfényszaru a Siófokkal találkozik.

A Nemzeti Strandlabdarúgó Liga 4. fordulójának szombati mérkőzései után biztosan eldőlt, hogy a Bonyhád fejezi be az ötödik helyen a bajnokságot, függetlenül a vasárnapi találkozók eredményétől, annak ellenére, hogy a hétvége előtt még arra is volt esélye, hogy bejusson a legjobb négy közé. Pénteken azonban hiába vezetett még a mérkőzés vége előtt három perccel is az FC Junior Sport ellen, vereséget szenvedett, majd mindkét szombati összecsapását is elbukta, amivel eldőlt, hogy a Goldwin Jászfényszaru, az Energia SC, az FC Junior Sport és a Siófok négyes jut be a bajnoki Final Fourba. Az alapszakasz záró fordulójának utolsó játéknapjára már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy melyik csapat melyik pozícióból vághat neki a rájátszásnak. Miután a kiesés ellen menekülő Garvittax volt a Jászfényszaru Goldwin ellenfele, várható volt, hogy nem születik meglepetés és a tavalyi bajnok és listavezető ezúttal is az élen zár. A Goldwin magabiztos játékkal érvényesítette is a papírformát és behúzta az első pozíciót. A szegediek második helyen jutottak a Final Foruba, az utolsó két körben ráadásul veretlenek tudtak maradni. Szentes Bíró Tamáséknak a gyöngyösi Energia SC lesz az ellenfele a péntek esti elődöntőben, miután a Siófokkal azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel zárták az alapszakaszt, a Balaton-partiak pedig a Goldwinnal csapnak össze a másik ágon. A Goldwin és a Szeged összecsapása előrevetítette azt is, hogy mire számíthat a közönség a négyesdöntőben: magas színvonalú, izgalmas találkozón győzte le - immáron másodszor - a címvédőt Paolo Marcelo Rocha mester együttese a záró körben, de összességében elmondható, hogy mindhárom másik Final Four résztvevőt legalább egyszer megverték az alapszakaszban Rutai Balázsék. A csapat válogatott játékosának minden esélye megvan a gólkirályi címre megszerzésére is, 56 lőtt gólját pedig nem valószínű, hogy utoléri két mérkőzés alatt a góllövőlistán 42 találattal második, siófoki Túrós Viktor.

junior_sport_u19

A hátország krémje is pályára lép

A bajnoki négyesdöntőt augusztus 4-én és 5-én rendezik meg a siófoki MLSZ Beach Arénában, ám nem csak a felnőttek lépnek pályára, ugyanis az U14-es, az U16-os és U19-es korosztályban is négy-négy csapat harcol a bajnoki címért. Az U14-eseknél a SZEOL SC-nek volt lehetősége Csongrád megyéből kvalifikálnia magát a bajnoki döntőbe, ám a bajai LUA megelőzte őket a keleti középdöntő A csoportjában, így nem jutottak be a siófoki fináléba. Nem úgy a SZEOL U16-os csapata, amely a keleti középdöntő A csoportjában a bajaiakat 7-6-ra, a Maros-Menti UFC-t 11-3-ra legyőzve jutott be a négyesdöntőbe. A 16 éven aluliaknál így Kistarcsai VSC – FILO SE és Siófok – SZEOL elődöntőket rendeznek pénteken 16 és 17 órától, a bronzmérkőzésre szombaton délelőtt 11 órakor, a döntőre 13 órakor kerül sor. Az U19-es korosztályban is lesz szegedi érdekeltség a döntő hétvégéjén, a Junior Sport korosztályos csapata veretlenül jutott be a rájátszásba, a Mórahalmot 7-1-re, a Szegedi VSE-t 10-1-re, az SJE Alapítvány csapatát pedig szoros küzdelemben, 6-5-re győzték le a keleti középdöntő A csoportjában. A 19 évesek elődöntőit pénteken délben és egy órától rendezik, a bronzmérkőzést szombaton délelőtt 10 órától, míg a döntőt délben játsszák le. A felnőtteknél az FC Junior Sport péntek este 20.15-től játssza az elődöntőt az Energia SC ellen, a bronzmérkőzést szombaton 14.30-tól, a döntőt pedig 16 órától bonyolítják le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.