Közélet

Macron "több formájúnak" képzeli el az újjáalapított Európai Uniót

Macron "több formájúnak" képzeli el az újjáalapított Európai Uniót

2017. augusztus 29., kedd
Macron "több formájúnak" képzeli el az újjáalapított Európai Uniót

Több formában képzeli el újraalapítani az Európai Uniót Emmanuel Macron francia államfő azon tagállamok csoportjával, akik szeretnének messzebb jutni a gazdasági, a védelmi, az adóügyi vagy a szociális politikájuk összehangolásában.

A köztársasági elnök az elképzelését a nagykövetek éves értekezletén az Elysée-palotában kedden elmondott beszédében fejtette ki. A szeptember 24-én esedékes németországi választásokat követően "Franciaország javaslatokat tesz partnereinek a gazdasági és monetáris konvergencia megerősítésére, valamint az adóügyi és szociális politikák konvergenciájára" - mondta a francia elnök. Azt is jelezte, hogy az európai védelmi politika elmélyítését is javasolni fogja, valamint egy valódi európai klíma- és energiapolitikára is szükség van. "A Brexit bebizonyította, hogy amikor Európa kizárólag piac, akkor elutasítják" - hangsúlyozta. A múltban az uniós országok "még az eurózóna formájában sem mertek összeülni, hogy ne sértsék meg se a briteket, se a lengyeleket" - tette hozzá. "Mindez megköveteli, hogy innovatívabbak legyünk: több formájú Európát kell elgondolnunk, messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének, nem akadályoztatva azon államok által, amelyek erre nem vágynak. Nekik is jogukban áll lassabban vagy kevésbé messze haladni" - fogalmazott. "Ki kell lépnünk egy olyan korlátozó keretből, amely szerint vagy csak 27-en vagy sehogy sem lehetne a jövőben haladni, illetve 19-en (az eurózónában) vagy sehogy. Ez nem igaz, mindig is egy előre lépni vágyó előőrssel haladtunk, amelyet mások is követtek" - vélte Emmanuel Macron. A köztársaság elnök megerősítette, hogy Franciaország "hatalmi eszköztára építésének és a francia szuverenitásnak a helyszíne Európa", amelyben központi szerep jut a francia-német szövetségnek. Az általa meghirdetett "védelmező Európa" nevében a menekültjog reformjának és a szociális dömpinggel szembeni jobb protekció szükségességét emelte ki, s ismételten megemlítette, hogy a kiküldött munkavállalók európai direktívájának szigorítását szorgalmazza. A francia elnök megerősítette, hogy Franciaország más országokkal együtt a következő hónapokban "demokratikus konvenciókat szervez annak érdekében, hogy az állampolgárok is jobban részesei legyenek az Európa jövőjéről szóló gondolkodásnak".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.