Hírzóna

Kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe a hódmezővásárhelyi rendőrök

Kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe a hódmezővásárhelyi rendőrök

2017. augusztus 10., csütörtök
Kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe a hódmezővásárhelyi rendőrök
kabitoszer

Kábítószert adott el ismerőseinek egy mindszenti férfi. A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását az ügyészségen - írja a police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a 27 éves férfi, az elmúlt egy hónapban, több alkalommal adott el kristály elnevezésű kábítószert ismerőseinek. M. Zoltánt augusztus 8-án 12 óra 50 perckor, a mindszenti vasútállomáson fogták el a rendőrök. Ruházatából csaknem 12 gramm kristály került elő. A gyanúsítottnál tartott házkutatás alkalmával az anyag kimérésére használt mérleget, illetve a kábítószer adagolására szánt zacskókat találtak a nyomozók. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellene kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrök az illetékes ügyészségen kezdeményezik a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.